MMI

babakocsi

Iker babakocsi előnyök és hátrányok

Az életben a legszebb dolog, amikor megtudod, hogy szíved alatt egy kis életet hordozol. És a legnagyobb meglepetés az életben az, amikor megtudod, hogy két kicsi élet növekszik a pocakodban. Ilyenkor a meglepettség érzését követően az öröm mámora is végig fut a hátadon, és azonnal megjelenik az aggodalom is, hiszen mindenből kettőt kell beszerezni. A kellékekkel még csak valahogy boldogulunk, de a babakocsi kiválasztása nagy fejtörést okoz. Azonban ma már az iker babakocsik között is több típusból választhatunk, ám mint az normális babakocsi esetében is, több szempontot figyelembe kell venni, mielőtt döntésre jutunk. Elsősorban a legeslegfontosabb szempont a biztonság és a kényelem. Éppen ezért az iker babakocsi előnyeit és hátrányait is összegyűjtöttük.

A hagyományos iker babakocsi, amikor egymás mellett vannak a mózeskosarak, e mellett azonban van az a típus, amikor egymás mögött vannak a mózesek. Maradjunk a hagyományos mellett, és ennek a hátrányait már is sorolhatjuk, mégpedig a legelső, hogy nagyon nagy helyet foglal el, nem lehet vele mindenhová beférni. Továbbá a gyereknek szánt hely is keskeny, így igen hamar kinövik. Az is hátránynak számít, hogy általában ezekre a modellekre nem lehet autós hordozót csatlakoztatni, így utazás esetén pakolni kell a gyereket a kocsiból az autós ülésbe. Mindezekkel ellentétben előnyük az, hogy ugyanúgy irányíthatóak, mint a normál babakocsi, könnyen belátható az útkereszteződések. Általában nagy csomagtartójuk van, amely könnyen telepakolhatóak, és ez a típus összecsukható egy mozdulattal, illetve kinyitható, nem foglal túl nagy helyet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük