A fogszabályozás szabályai és elvei bár azonosak, minden felnőtt fogszabályozás más és más. Különbözőek vagyunk és ehhez mérten nincs is két egyforma állkapocs, vagy fogsor. Ezen felül a gyerek fogszabályozás folyamatára is más szabályok érvényesek, mint ha felnőtt korban döntünk úgy, hogy belevágunk a fogszabályzásba. Ezért is kezdődik minden felnőtt fogszabályozás vagy gyerek fogszabályzás egy alapos állapot felméréssel, amihez általában egy panoráma röntgen elkészítése is ajánlott. Ebből kaphat a fogszabályozást végző fogorvos teljes képet arról, hogy mi a helyzet a szájüregünkben. Ha az extrém eseteket most nem vesszük számításba, akkor is számtalan különböző verzió és variáció lehet, amiért szükséges és ajánlott a fogszabályozó viselése. Vannak, akiknek túl sűrűek a fogai és nagyon egymásra torlódnak. Ilyenkor a feltorlódott fogak közötti résekbe könnyebben megtelepedik az ételmaradék, hamarabb alakul ki szuvasodás. De sok ember például azért dönt a fogszabályozás mellett, mert túl nagy rések vannak a fogai között. Tehát a fogszabályozás célja inkább esztétikai. Bármelyik opció is áll fent, válaszunk olyan fogorvost, akiben maximálisan megbízunk és jó referenciái, ajánlásai is vannak.