A mai esernyőre csukható babakocsik gyakorlatilag éppen olyan jól felszereltek, mint az első, úgynevezett nagy babakocsik. Maximális kényelmet nyújtanak a babának, ugyanúgy tudnak benne szundítani, mint egy hagyományos babakocsiban, hiszen az esernyőre csukható babakocsi háttámlája is több pontban dönthető, sőt a profibb modelleknek már a lábrésze is dönthető. Természetesen ezeknek a babakocsiknak is van már alul nagy kosara, amely elnyel minden homokozó játékot, elemózsiát, sőt vannak olyan anyukák, akik még egy kismotort is bele tudtak szuszakolni. A másik ok, amiért szeretjük az esernyőre csukható babakocsi modelleket a mérete, ugyanis összecsukva minimális helyet foglal el, minden kocsi csomagtartójában elfér, még a legkisebben is, utazáshoz pedig nélkülözhetetlen, főleg, ha repülővel utazunk.
A profi anyukák akár helyes kis tokot is varrhatnak, aminek vállpántjával akár cipelni is lehet az összecsukott babakocsit, ha éppen szükség van mindkét kézre. A harmadik fontos érv, ami az esernyőre csukható babakocsik mellett szól a könnyű kezelhetősége. Mivel maga a kocsi is kis súlyú, ezáltal könnyebb lehet kezelni is, azonban ne felejtsük el hozzáadni a gyerek súlyát, ami ugye jobb esetben szépen gyarapszik. A legtöbb esernyőre csukható babakocsi 15 kg-os súlyig használható, az a tapasztalat, hogy a motorok, futóbiciklik és triciklik előkerülésével a babakocsi egyre jobban háttérbe húzódik majd, de bizony, amikor rohanni kell a nagytesóval az iskolába, óvodába, akkor jól jön még 2-3 évesen a fürge kis babakocsi.