MMI

Mai névnap

A mai névnap esélyt ad az ünneplésre

Minden ember más személyiség és ennél fogva sajátos igényei vannak.

Bátran meg lehet nézni ezt a mai névnap tekintetében. Vannak ugyanis olyanok, akik örömmel ragadnak meg bármilyen lehetőséget arra, hogy végre kicsit elengedjék magukat, míg mások a hátuk közepére sem kívánják a köszöntéseket és nem bírják elégszer hangsúlyozni, hogy sosem tartják ezt. A mai névnap hagyománya voltaképpen inkább a Kelete-európai országokra szorítkozik, mert már az angolszász régiókban sem szokás.

Jó kérdés, hogy érdemes inkább lemondani erről az apróságról is, vagy megéri inkább ápolni a hagyományt és valóban örülni annak, hogy némelyik napon a mi nevünket ünneplik.

Persze egy rohanó életvitelben érthető, ha inkább nyűgnek érezzük ezt és feladatnak, amit észben kell tartani, valamint foglalkozni vele. A mai névnap mindazonáltal egy kedves apropó, hogy emlékezzünk valaki olyanra, aki kedves szívünknek. Elég csak egy szép gesztus, amin keresztül jelezzük, hogy nem felétkeztünk meg a másikról.

Ha ugyanakkor bele akarunk mélyedni a részletekbe annak fényében, hogy honnan indult ez a hagyomány, akkor a kerdezdmeg.hu weboldalon lehetőségünk nyílik ezt megtenni. A mai névnap szokása régre nyúlik vissza. Sok évszázaddal ezelőtt a vallási hagyományokkal függ össze.

Kezdetben csak a szentek nevei kerültek be a naptárakba, majd lassan elkezdett ez kibővülni. Tájegységek, családi szokások függvénye, hogy mekkora figyelmet kap a mai névnap. Ha szeretjük szívünket díszbe öltöztetni és esélyt adni a világ problémáitól való elszakadásra, akkor tekintsünk a naptárba és találjuk meg erre a megfelelő indokot.

Vélemény, hozzászólás?