LIPP TAMÁS:

“KELL EGY HELY”

A Dunakeszin élő fiatalok körében végzett kérdőíves felmérésről

A kérdőíves felmérés egy modellprogram része, amelyet a Magyar Művelődési Intézet Kutatási Osztálya Dunakeszi Város Önkormányzatával együttműködve, annak megbízásából végez.

Az együttműködés célja: a modellprogram keretén belül olyan új ifjúsági civil szervezet létrejövetelének ösztönzése, segítése, amely működésével hozzájárul ahhoz, hogy a mai fiatalok életlehetőségeikért, lakókörnyezetükért, közösségükért tenni tudó, öntudatos városi polgárokká váljanak.

A társadalmi jelenség, amelyre reflektálunk: Gyorsan változó világunkra jellemző, hogy a mindennapi életnek keretet nyújtó normák is változásban vannak: az alig egy évtizede még érvényesnek tartott életelvek, életstratégiák érvényüket vesztették, és nem alakult még ki új, közmegegyezésen alapuló normarendszer. Ez a helyzet különösen veszélyes a fiatalokra nézve, akik jelenleg az ún. generációs élményeiket (a felnőttkori külvilág-, ill. társadalom felfogásukat) megalapozó tapasztalatszerzés éveiben járnak, s akiknek – az idősebb generációkkal szemben – még emlékeikben élő méltányossági elvek sem segítik a tájékozódását, a világ dolgainak megítélését. A reális lehetőségek és a külvilágból érkező, manapság különösen intenzíven sugallt “ideális” életmódminták közötti különbségek feldolgozásában, a döntések meghozatalában hiányoznak a támaszok. Mindez többnyire ösztönös frusztrációt kelt a fiatalokban, ami súlyosabb esetekben a valóságból való kimenekülés legkülönbözőbb módozatait hívja elő.

A modellprogram elméleti kiindulópontja: A kultúra – úgy is, mint a hétköznapi életet rendező közösségi szokások, kapcsolattartási formák, etikai, esztétikai elvek és gyakorlati megfontolások összessége, és úgy is, mint az ún. magaskultúra – segít eligazodni az életben, segít jobbá tenni azt.

A modellprogram megvalósítása: Az első fázisban a városban élő valamennyi 14-22 éves fiatal lakcímére kiküldtük (ill. a helyi lapokban és a kábeltelevízióban is közzétettük) azt a pályázati felhívást, amelyben arra kértük az érintetteket, mutassák be városukat, szűkebb környezetüket, “mit jelent Dunakeszin élni, mire büszkék és mit szégyellnek, stb.” A felhívásra 32 dolgozat érkezett, ezek mindegyike értékes adalék a dunakeszi fiatalokról alkotott képhez. A legjobb pályázatok készítői a modellkísérlet későbbi fázisaiban megfogalmazzák, kidolgozzák, majd létrehozzák és működtetik a városi fiatalok civil szervezetét, az Ifjúsági Centrumot. A mintegy 3600 fiatalnak kiküldött pályázati felhíváshoz kérdőívet is mellékeltünk, amelyből a dunakeszi fiatalok közérzetéről, gondjairól, igényeiről, ill. a városhoz kötődésükről kívántunk képet kapni.

A felmérés alapjául szolgáló mintáról:

A válaszadók demográfiai státusza: A kiküldött kérdő-íveket a fiatalok 23 %-a küldte vissza, ami – az önkitöltésen alapuló vizsgálatok tanúsága szerint – viszonylag nagy arány. A Dunakeszin élő 14-22 éves korosztályban a férfiak aránya 52 %, míg a vizsgálati mintába kerültek között a fiúk aránya csupán 43, a lányoké viszont 57 %. A lányok tehát, úgy látszik, szívesebben vették, hogy megszólították őket. Közülük is a 14 évesek válaszadó kedve volt a legnagyobb (36 %). Viszont a 19 éves lányok válaszoltak a legkisebb arányban (19 %).

“A Dunakeszin élő fiatalok életkori és nemi megoszlása”

1. táblázat

A korcsoportok eloszlása nem teljesen egyenletes, a 18 év fölöttieké valamivel népesebb, mint a fiatalabbaké. A nemek szerinti arány kiegyenlített, a fiúk valamivel többen vannak minden évjáratban, mint a lányok. (Összességében 2%-kal).

“A válaszadók életkori és nemi megoszlása”

2. táblázat

*nem azonos a férfiak és a nők összegével, mert nem mindenki jelölte meg a nemét, aki megjelölte az életkorát.

A mintánk 22,3%-os, azonban nem tekinthetjük reprezentatívnak sem a nemek, sem a korcsoportok természetes arányához viszonyítva. A lányok többen küldték vissza a kérdőívet, (+8,1%) mint a fiúk. A 14 és 18 év közötti korosztály fölül-, míg a 19–22 év közötti alulreprezentált. Kirívóan kevesen válaszoltak a 19 évesek (a korcsoport 14,3%-a), különösen a fiúk, közülük feleannyian reagáltak (9,7%), mint a fiúk átlagosan (18,1%). A lányok közül a 14, a fiúk közül a 15 és mindkét nemből a 16-18 év közöttiek válaszoltak a legnagyobb arányban. A mintánkból a természetes arányokat a 14, 16 és 20 éves fiúk, valamint a 15 éves lányok tükrözik.

A mintába azok kerültek bele, akik nyilván nyitottabbak a világra, megszólíthatóbbak, aktívabbak, szeretik elmondani a véleményüket, akiket tehát úgy tekinthetünk, mint e korcsoport és környezetük lehetséges véleményformálóit.

Életkoruknak megfelelően a legtöbben még tanulnak, többségük középiskolában. A 3. táblázat 1., 3., és 4. sorából látható, hogy összesen 704 fő (86,3 %) tanul.

“Mivel foglalkozik?”

3. táblázat

“Hova jár iskolába?”

4. táblázat

Ahogy az várható volt, az iskolázottabbak nagyobb arányban válaszoltak, a felsőfokú tanintézménybe járók számarányukon felül (23%), a szakmunkásképzőbe járók pedig kevesebben (6,5%).

A mintánkba került fiatalok 2,6%-a munkanélküli (15 fő), ez a 201, nem tanulói státusban lévő fiatal 7,5%-a. A Pest megyei Munkaügyi Központtól kapott adatok szerint Dunakeszin a 17–23 éves korosztályban a munkanélküliek száma 79 fő. Ez a 17–23 közti korosztály 10,5%-a. Örömteli, hogy nincs szignifikáns különbség a munkanélküliek válaszolási arányában. Közel annyian küldték vissza a kérdőívet, mint a népességbeli arányuk.

A fiatalok életstratégiája: értékek, minták

Arra a kérdésre, hogy “Mit tart az életében legfontosabbnak, ami nélkül, úgy érzi, nem érdemes élni?”, 93% válaszolt (764 fő). Ez igen magas arány, hisz a válaszadónak át kellett gondolnia életének legfontosabb vonatkozási pontjait. Az érzelmi és a családhoz kapcsolódó értékeket kétszer annyian jelölték (64,3 % és 55 %), mint az utána következő anyagi biztonságot és egészséget (25,5 % és 25,2 %). Hasonló képet mutat, ha a leggyakrabban egymáshoz kapcsolt értékeket vizsgáljuk: az érzelmi + családi értékek kombinációt a válaszadók 15 %-a jelölte, míg az érzelmi + erkölcsi párosítást csak harmaduk (5,2 %). További gyakoribb kapcsolódások: családi + érzelmi + anyagi (5,0 %), családi + érzelmi + erkölcsi (4,1 %), családi + anyagi (4,1 %). Az “egyéb” említések közül talán az volt a legérdekesebb (s természetesen a legkevésbé kódolható), amelyik arra a kérdésre, hogy mit tart az életben a legfontosabbnak, ami nélkül, úgy érzi, nem tud élni, egyetlen mondattal válaszolt: “Egyiptom megtekintése”.

“Az életében legfontosabb értékek”

5. táblázat

A példaképre vonatkozó kérdésre a 821-ből 790-en (96,2 %) válaszoltak. Közülük 416-an (47,3 %) állították, hogy van példaképük. Akiknek van, a szülőket említették első helyen (19,2 %), s az utánuk következő sportolókra, énekesekre, barátokra csak harmad ennyien (vagy még kevesebben) szavaztak. Az utóbbi időben sokat olvashattunk a tévés személyiségek – különösen a fiatalok körében tapasztalható – mindenható szerepéről. Szerencsére, ezt a vélelmet felmérésünk a legkevésbé sem igazolja. A tévések 8 jelöléssel az utolsó helyen állnak. A kérdés jel-legéből következően magas a kategóriákba nem sorolható válaszok száma. Többen említették Jézust, írókat, festőket, a magyar történelem jelentős alakjait. Egy 16 éves lány viszont H. Adolfot, Ch. Gevarát és Koppányt választotta példaképül – így, ebben a sorrendben.

“Van-e példaképe?”

6. táblázat

A fiataloknak nemcsak a jövőről alkotott képét, de jelenlegi élet-stratégiáját is jól jellemzi a vágyott életforma. Arra a kérdésre, hogy “Ismer-e olyan életformát, amilyenre vágyik?”, 770 (93,7 %) érvényes válasz érkezett. Közülük 506-an (65,7 %) válaszolták azt, hogy igen, van ilyen életforma. A vágyott életforma jellemzőjeként legtöbben az anyagi jólétet jelölték (31,8 %), a harmonikus családi életet 5 %-kal kevesebben. A lista az egészséges életmódig (12,5 %) egyenletes eloszlású, az ezt követő élvezetekre, szórakozásra csupán fele ennyien (5 %) szavaztak. A művelődés, a kultúra leértékelődését mutatja vizsgálatunk is, azt az életformát, melyet a művelődés, kulturálódás jellemez, csupán 13-an (1,6 %) választották.

“Ismer-e olyan életformát, amilyenre vágyik?”

7. táblázat

Vajon honnan származnak a fiatalok életmintái? Az ezt tudakoló kérdésünkre 453 érvényes válasz érkezett. (Ebből a kérdéscsoportból egyébként a legkevesebb: 55,5 %). A válaszok azt mutatják, hogy még a családtagoknál (36,4 %) is meghatározóbb a barátok szerepe (37,9 %). Ez a tény is kiemeli a kortárs csoportok (s az azokban uralkodó értékrend) fontosságát. Feltűnően sokan (18,5 %) említették viszont, hogy a vágyott életformát nem holmi külső forrásból ismerték meg, hanem “az életet figyelve maguk találták ki”, hogy minták helyett inkább saját tapasztalatból (esetleg az álmaikból) merítettek. A tévé, úgy látszik, ebben az összefüggésben sem játszik különösebben fontos szerepet, az életminták fontossági sorrendjében az utolsó (5,5 %). Ha összevetjük (és összevonjuk) a példaképekre és az életforma-minta forrásaira vonatkozó jelölések számát, a válaszolók több, mint fele a család (szülők, családtagok, rokonok) szerepét tartotta elsődlegesnek. Érdekes viszont, hogy míg a válaszolóknak csak 47,3 %-a állította, hogy van példaképe, ennél jóval többen (65,7 %) mondták magukról, hogy “igen, ismernek olyan életformát, amilyenre vágynak”. Talán a “életforma” kifejezés közelebb állt hozzájuk, mint a kissé patetikusabban hangzó “példakép”?

“Honnan ismeri ezt az életformát?”

8. táblázat

“A példaképek és az életforma együttes formái”

9. táblázat

Végül hasonlítsuk össze a választott értékekre és a vágyott életformára adott válaszokat (10. táblázat). Érdekes, hogy míg az értékek sorában az érzelmiek állnak az első helyen, s utána következnek a családiak, majd az anyagiak, az életforma megítélésében az anyagi jólét kerül az első, a harmonikus családi élet a második, s az individuális életforma a harmadik helyre.

Értékek és a vágyott életforma”

10. táblázat

Az értékek közül – életformaként – felértékelődnek az anyagiak, s a munkával, a hivatással kapcsolatosak, és leértékelődnek az érzelmiek; és az egészséges életmódhoz kötődők. Csak a skála utolsó helyén változatlan a sorrend: a művészeti, kulturális értékek együttállnak a művelődéssel és kulturálódással.

Szabadidő, szórakozás:

Vajon a szabadidős tevékenységek körében is az utolsó helyre sorolódik a művelődés, a kultúra? Ha a rendszeres tevékenységek listáját elemezzük, akkor nem különösebben meglepő, hogy a tévézés és a könnyűzene hallgatás vezeti a sort, viszont figyelemre méltó a házimunkát végzők magas aránya (57,5 %), ami, úgy véljük, ha áttételesen is, arra a már többször emlegetett tényre utal, hogy ebben a korosztályban még minden szempontból meghatározó a család (a közös tevékenységek) szerepe. Előkelő helyen áll a listán a csavargás (51,5 %), igaz, mindjárt utána a hagyományos kultúra talán utolsó fellegvára, a könyvolvasás következik (50,2 %). Az “egyéb” kategóriában sokan említették a tanulást, a nyelvtanulást, a táncot stb. Mindezeket figyelembe véve, úgy látszik, nem is annyira a kultúra leértékelődéséről, mint inkább átértékelődéséről beszélhetünk.

“Rendszeres tevékenységei”

11. táblázat

A szabadidő eltöltésének helyszíneire vonatkozó válaszok elemzésekor az előzőhöz hasonló képet kapunk. Vezet a hagyományos kultúra másik – különösen a fiatalok körében népszerű – fellegvára, a mozi (58,1 %), s második helyen áll az otthon, a család (57,7 %). (Itt is meg kell jegyeznünk, hogy Dunakeszin, mióta “a régi jó Rákóczit” bezárták, egyáltalán nincs mozi.) Biztató viszont, hogy a megkérdezett fiataloknak több mint a fele szívesen tölti szabadidejét a szabadban. A “másutt” kategóriában a legtöbben a társaságot, a baráti, haveri kört említették, ezzel is jelezvén, hogy nem az a fontos, hol töltik a szabadidejüket, hanem az, hogy kivel vagy kikkel. A bevásárlóközpontok előkelő helyezése természetesen nem azt jelenti, hogy a fiatalok ide vásárolni járnának, sokkal inkább azt, hogy ezek afféle találkahelyként működnek, ahova – minden előzetes szervezés nélkül – csak úgy el lehet menni, s ott hasonszőrű, csellengő fiatalokkal lehet találkozni. A plaza egy hely, ahol még minden nagy kaland megeshet...

“Hol tölti a szabadidejét?”

12. táblázat

“A lakóhelyen kívül is látogatott intézmények”

13. táblázat

A 13. táblázatból látszik, hogy a kávéházat, a sportintézményt és az edzőtermet leszámítva, valamennyi szabadidős intézményt nagyobb számban látogatják lakóhelyükön kívül. Talán azért, mert vagy nem találnak a lakóhelyükön ilyet (pl. mozi), vagy ha találnak is, az nem elégíti ki teljes mértékben az igényeiket. Más megközelítésben persze azt is mondhatjuk, hogy a fiatalok kávéházat, sportintézményt, edzőtermet szívesebben használnak helyben, tehát az önkormányzatnak elsősorban ilyen jel-legű intézmények létesítésére kellene ösztönöznie a vállalkozókat.

A dunakeszi fiatalok kulturális ellátottsága egyértelműen rossznak mondható. Sok jel mutat erre. Arra a kérdésre például, “Hol tölti a szabadidejét”, a fiataloknak csupán 0,9 %-a említette a művelődési házat. Ez a hasonló vizsgálatok tapasztalata szerint rendkívül alacsony arány. Más településeken a művelődési házat (a könyvtárhoz hasonlóan) az 5 %-os mezőben szokták emlegetni. (Egyébként a könyvtárat Dunakeszin is 12,9 %-ban választották.) “A mi hiányzik leginkább a fiataloknak?” kérdésre a válaszolók több mint a fele a szórakozási, a kulturális és sportlehetőségeket (ezen belül is az uszodát) említette. Legtöbben a mozit, az ifjúsági szórakozóhelyeket, a klubokat hiányolták. A nagyszámú “egyéb” említések közül a leggyakoribbak: munkalehetőség, diákmunka (ez érthető is, hiszen a Pest megyei Munkaügyi Központtól kapott kimutatásból tudjuk, hogy a 17–22 éves korosztály 10,5 %-a munkanélküli), lakás, kedvezményes kölcsönök, közösségi rendezvények, kulturális magazin, ifjúsági centrum (a válaszokból kitűnik, hogy a fiatalok leginkább egy – a bevásárlóközpontok mintájára épült – kulturális központot hiányolnak, ahol egy helyen minden megtalálható). Egy tizenéves szerint “a fiataloknak elsősorban szeretetre és törődésre lenne szükségük”, egy másik így fogalmazott: “több szabadság kellene, kevesebb szidás; nyugalom, hogy ne legyek mindenhonnan elküldve”. Volt, akinek egy fal hiányzott, amelyre “nyugodtan lehetne firkálni”, de valószínűleg sokak véleményét fogalmazta meg az a fiatal is, aki ezt írta: “csupán egy hely kellene nekünk a diszkón kívül, ahol normális körülmények között összegyűlhetnénk és beszélgethetnénk”. Ha figyelembe vesszük, hogy az ifjúság művelődésével foglalkozó egyetlen “hivatásos intézményt”, a művelődési házat a 821 válaszadóból összesen heten (0,9 %) látogatják, akkor különösen megszívlelendő ez a “kell egy hely” kívánság.

“Mi hiányzik?”

14. táblázat

Utazás, nyelvtudás

A fiatalok szemléletmódjára, műveltségére, világlátására, érvényesülési lehetőségeire, stb. (vagy más szempontból a család anyagi helyzetére) is jellemző, hogy jártak-e már külföldön, s ha igen, hol. A 821 válaszadó közül 696 fő (85,2 %) már járt külföldön. Ennél a kérdésnél egyébként igen alacsony volt a választ megtagadók aránya (0,5 %). Többségük nemcsak az egykori szocialista országokban, de “nyugaton” – vagy inkább mondjuk így: az EU-tagországokban – is járt. Érdekes, hogy azok száma, akik csak Nyugat-Európában jártak, több mint háromszorosa azokénak, akik “csak” Kelet-Európában, a volt szocialista országokban jártak. Elég magas (4,7 %) az Amerikát és más egzotikus kontinenst (Ausztrália, Afrika) látottak száma, ami egyértelműen ezeknek a családoknak a jó anyagi helyzetére utal.

“Külföldi utazás”

15. táblázat

A nyelvtudás is ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódik, bár a válaszok a nyelvtudás szintjéről nem sokat árulnak el, hiszen a középiskolába járó fiatalok mindegyike – kötelezően – tanul valamilyen idegen nyelvet. Talán a megfogalmazás sem volt túlságosan szerencsés, sokan oda is írták a kérdés mellé, “beszélni ugyan nem beszélem a nyelvet, csak tanulom”. A megkérdezettek 82,7 %-a “beszél” valamilyen idegen nyelven. Legtöbben az angolt (82,4 %) és a németet (53,1 %) említették, ezután következik a francia (8,8 %), az olasz (4,3 %), az orosz és a spanyol nyelv (mindkettő 2,4 %).

Társas kapcsolatok

A megkérdezettek többségének (58,8 %) nincs állandó partnere, ami figyelembe véve életkorukat, természetes is. Annál többüknek van “jóbarátja” (91,3 %). A barátok száma változó, legtöbben (24,2 %) két barátot említettek, egy barátot 23,9 %-uk, hármat 21,3 %-uk. A “három jó-barát” mágikus számnak bizonyult. Ennél többet, négy barátot ugyanis már csak harmadannyian (9,3 %) említettek. Valószínűleg igaza van annak a fiatalnak, aki a kérdéshez a következő megjegyzést fűzte: “szerintem igazi jóbarát csak egy van”. “Tágabb baráti körrel” a megkérdezettek 88,1 %-a rendelkezik, legtöbben (18 %) tíz főre, közel ennyien (16 %) 20 főre becsülték tágabb baráti társaságukat.

Biztonságérzet, védettség

A kérdőívet visszaküldő fiatalokról általában elmondható, hogy életüket biztonságban tudják. Nyilván az életkor áldásának köszönhetően is, a megkérdezettek harmadrésze azt válaszolta, hogy még nem került konfliktushelyzetbe. (Erre a kérdésre a megkérdezetteknek csupán 2 %-a nem válaszolt.)

“Került-e már konfliktus-helyzetbe?”

16. táblázat

Azok közül, akik már kerültek konfliktus-helyzetbe, életkoruknak megfelelően, legtöbben iskolai, szerelmi és családi konfliktusokat éltek meg. Bizonyára a válaszadók életkori sajátossága az is, hogy munkahelyi konfliktusba csupán 8, pénzügyibe pedig csupán 1 %-uk került. A személytelen százalékok mögötti titkokba enged bepillantást annak a 16 éves kislánynak a megható válasza, akinek mellesleg Micimackó a példaképe, s aki mindennapi gondjaként említi: “egyedül nem tudok otthonról elmenni, mert eltévednék”. Százalékszámításnál az egyes konfliktusokat említők arányát egyrészt a már konfliktust megéltek (535 fő) számával, másrészt az értékelhető választ adók (808 fő) számával vetettük össze.

“Milyen konfliktusba került?”

17. táblázat

A kérdőív 12. kérdésében a fiatalokat konfliktusaikról faggattuk, a következő kérdésben, az előzőek folytatásaként, pedig azt kérdeztük: “Mikor bajba került, kihez fordult?” A kérdőív megfogalmazásakor a konfliktus és a baj szót egymás szinonimájaként használtuk. Érdekes, hogy a fiatalok különbséget tettek a két kifejezés között. A konfliktust, minden bizonnyal nehezebb helyzetnek tartották, mint a bajt, mert míg az előbbi kérdésnél a teljes minta fiataljainak 33 %-a jelölte azt a válaszlehetőséget, hogy “még nem került konfliktus-helyzetbe” és 2 %-uk minden válasz nélkül hagyta a kérdést, addig arra, hogy baj esetén kihez fordult, a megkérdezettek 11 %-a nem válaszolt. Másszóval: a “konfliktus” szót elutasítók 75 %-a érintve érezte magát a “bajba jutás”-ról szóló kérdéssel. Mindenesetre a fiatalok magánéleti biztonságát jelzi, hogy a válaszadók mindössze 1 %-a válaszolta, hogy baj esetén eddig senkihez sem fordult. A bajba jutottak elsősorban a családhoz (65 %) és a barátokhoz (56 %) fordultak, ebben az életkorban, úgy látszik, a párkapcsolatoknak még kisebb a szerepük (18 %). A barátok nagyszámú említése ismét felhívja a figyelmünket a kortársi csoportok szerepére.

“Fordult e valakihez a bajban?”

18. táblázat

“Kihez fordult?”

19. táblázat

A kérdőívben említett segítő intézmények:

1. Madarász utcai Gyermekkórház

2. Újpesti Kórház Gyermekszakorvosi Rendelőintézet

3. Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (Nyéki út)

4. Dunakeszi Katolikus Ifjúsági Kör (a Jézus Szíve Plébánián működik)

5. Polgármesteri Hivatal szociális osztálya

6. Iskolapszichológus (csak a Radnóti Miklós Gimnáziumnak van saját iskolapszichológusa)

Veszélyeztetettség: dohányzás, ital, kábítószer

Az, hogy az általunk vizsgált mintában a fiataloknak csupán 12,7 %-a dohányzik rendszeresen, s 65,6 %-uk soha, hogy a rendszeresen alkoholt fogyasztók száma csupán 0,2 %, örvendetes. Mint ahogy az is, hogy a rendszeres dohányzók általában 16 év fölöttiek, rendszeres alkoholfogyasztónak pedig csupán két fiatal mondta magát. A megkérdezettek 96,5 %-a soha nem fogyasztott kábítószert. Persze, mint már említettük, a vizsgálat jellegéből adódik, hogy a kérdőívet kitöltők és visszaküldők között bizonyára hiába keressük az önpusztító módon dohányzó, a rendszeresen alkoholizáló és kábítószerező fiatalokat. Az ő földerítésükre más módszereket kell választanunk.

“Dohányzás”

20. táblázat

“Alkoholfogyasztás”

21. táblázat

A városhoz kötődés

Mint arra már a bevezetőben is utaltunk, a felmérés egy modellprogram része, amelynek az a végső célja, hogy a fiatalok életlehetőségeikért, lakókörnyezetükért, közösségükért tenni tudó, öntudatos városi polgárokká váljanak. Ezért a kérdőív összeállításakor elsősorban arra a kérdésre kerestük a választ, hogy az ifjúság mennyire kötődik a városhoz: jól érzi-e magát, vagy inkább elköltözne, mire büszke, s mi hiányzik neki leginkább, városi polgárnak vallja-e magát, vagy inkább másutt keresné a boldogulását. Végső soron tehát azt kutattuk, hogy a városhoz kötődést milyen tényezők befolyásolják a leginkább. Mindenek előtt meg kell említenünk, hogy erre a kérdéscsoportra igen nagy volt a válaszolási hajlandóság (általában 96-98 %). Arra a kérdésre, hogy “Jól érzi-e magát a városban?”, a megkérdezettek 86,7 %-a igennel válaszolt, ami, úgy véljük igen magas arány. Ugyanakkor a válaszolók mintegy 30 %-a “szívesen elköltözne innen”. Az előbbi, a “jól érzi-e magát” kérdéshez hasonló arányú válaszokat kaptunk a “Dunakeszi polgárnak vallja-e magát?” kérdésre is: a megkérdezettek 86,4 %-a dunakeszi polgárnak tartja magát. Ami, megítélésünk szerint, megint csak magas arány. Viszont – ahogy azt korábbi elemzésünkben már kimutattuk – a megkérdezett fiataloknak több mint a fele hiányolta a megfelelő kulturális, szórakozási és sportolási lehetőségeket.

“A városhoz kötődés”

22. táblázat

“Mire a legbüszkébb?”

23. táblázat

A 22. összehasonlító táblázatból világosan kitűnik, hogy minél régebb óta lakik valaki a városban, annál jobban érzi magát, s annál inkább kötődik ide. Akik itt születtek, azok érzik magukat a legjobban, ők mutatják a legkisebb hajlandóságot az elköltözésre, s közülük vallják legtöbben “dunakeszi polgárnak” magukat. A “Mire a legbüszkébb a városban?” kérdésre a megkérdezettek fele valamelyik helyi közösséget, főként iskoláját említette (23. táblázat). Az “érzelmi szálak” ebben az esetben is nyilvánvalóak. A városhoz kötődés tehát valami meghatározhatatlan állagú, színekből, ízekből, illatokból szövődő, láthatatlan fonadék, amely főként a gyermekkorhoz kapcsolódik, s melynek éppen ezért kevés köze van a fiatal mai – jó vagy rossz – élményeihez. Másszóval azt is mondhatnánk, hogy minél kritikusabb valaki a városához, annál erősebb érzelmi viszonyban áll vele. Ez a különös kapcsolat jól nyomon követhető a bevezetőben említett pályázatokban. Egyik válaszadó egy érdekes ellentmondásra is rámutatott: tudja, ha minden álma teljesülne (sűrítenék a buszjáratokat, új boltok, szórakozóhelyek, diszkók stb. épülnének), Dunakeszi éppen legfőbb vonzerejét: csendes, nyugodt, kicsit álmos kisváros jellegét veszítené el.