BADA MÁRTA
1951.
március 19-én születtem a Nógrád megyei Erdőtarcsán. Héttagú családból származom.
Szüleim vályogvetéssel és rongykereskedéssel foglalkoztak. Az általános iskolát
csak ketten jártuk ki, én és a húgom. A cigányközösség, a táj, a természet vett
körül. Édesanyám elalvás előtt sokat mesélt. Nálunk az a szokás, hogy amíg el
nem temetik a halottat, addig tart a virrasztás, a vigasztalás, és közben, aki
régi történeteket ismer, az elmondja a többieknek. Talán azért vágyom vissza
a gyermekkorba, mert az a környezet, amelyben most élünk, nem tetszik nekem.
Ha végignézek az erdőn, nem a régi. Sem a növények, sem a vizek. Összetört a
természet, miként az emberek is. Egykor azt sem tudták, hogyan segítsenek egymásnak.
Ma már csak a pénz számít. 1963-tól 1976-ig a Budapesti Épületkerámiai Vállalatnál
dolgoztam segédmunkásként, s a kézifestő műhelyben lehetőséget kaptam padlólapok
tervezésére. Aztán a gödöllői Városgazdálkodási Vállalathoz kerültem, ahol takarítónőként
dolgoztam. Iskolás koromtól festegetek. Remsey Iván és Mizser Pál festőművészek
és László Lilla rajztanárnő segítő keze nyomán alakult ki festészetem. 1973-tól
rendszeresen festek, munkáimon Gödöllő város és annak környéke, valamint a környezetében
élő cigány emberek élete, és megálmodott mesevilága elevenedik meg. Festményeimmel
örömet szeretnék szerezni az embereknek, átadni azt a boldogságérzést, amit
a festést szerez nekem.
Egyéni kiállításaim:
1982 Gödöllői Galéria; Vésztő, Művelődési Ház;
1983 Gyöngyösi Galéria;
1984 Hotel Interpress Galéria, Siófok, Balatonszéplak;
1987 Törökszentmiklós;
1988 Gödöllő;
1989 Budapest, Angyalföldi Művelődési Központ;
1990 Sátoraljaújhely, Művelődési Központ;
1991 Budapest, Közgazdaság-tudományi Egyetem;
1992 Hajdúszoboszló, Szép Ernő Középiskolai Kollégium
Csoportos kiállításaim:
1979 Budapest, Pataky István Művelődési Központ, Autodidakta Cigány Képzőművészek
Országos Kiállítása;
1982 Diósgyőr, Vasas Művelődési Központ, XI. Országos Amatőr Képző- és Iparművészeti
Kiállítás;
1983 Budapest, Szakszervezetek Művelődési Háza;
1984 Szentendre, Vizuális Művészeti Hónap; Strasbourg (Franciaország);
1985 Párizs, Cigány Művészek Világkiállítása; Szentendre, Vizuális Művészeti
Hónap;
1986 Vác, Madách Imre Művelődési Központ, Váci Művészeti Fesztivál '86; Gödöllői
Galéria, Gödöllői Művészek Csoportos Kiállítása; Szentendre, Vizuális Művészeti
Hónap;
1987 Gödöllői Galéria, Háttér-Kép; Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ,
Cigány Kulturális Nap;
1988 Budapest, Művész Galéria, Cigány Művészek Tárlata '88; Vác, Görög Templom,
Váci Művészeti Fesztivál '88; 1989 Bécs (Ausztria), Hotel Astrotel; Budapest,
Néprajzi Múzeum, Autodidakta Cigány Képzőművészek II. Országos Kiállítása;
1992 Wageningen (Hollandia), Junushoff; Gödöllői Galéria, Természet és Szépség,
Gödöllői Képző- és Iparművészeti Csoport Kiállítása