A Dél-alföldi Régió

Forrás: A Dél-alföldi Regionális Operatív Program

A régió földrajzi jellemzői, sajátosságai

A Dél-alföldi régió, amely az ország délkeleti és déli területén, a Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye által lefedett területen helyezkedik el, az ország legnagyobb kiterjedésű régiója. Területének jelentős része változatos természeti és táji értékekben gazdag adottságú síkság, melynek tengerszint feletti magassága sehol sem haladja meg a 200 métert. A régió területe 18.339 km2, mely az ország összterületének 19,7%-a. Az ország népességének 13,4%-a (1.355 ezer fő) él itt, a népsűrűség 74 fő/km2. A régió földterületének nagy része alkalmas mezőgazdasági hasznosításra, területének 85%-a termőterület, ennek 84%-a mezőgazdasági jellegű. A régióban három nemzeti park működik (Körös-Maros NP, Kiskunsági NP, Duna-Dráva NP), melyek területe az országban lévő összes nemzeti park területének 21%-át adja; a tájvédelmi körzetek száma 8, a természetvédelmi területek 13%-a a Dél-Alföldön található (KSH 2004.).

Településszerkezet

A települések számát (254 település, mely országos viszonylatban a legalacsonyabb egy régión belül) és a régió területét (az ország legnagyobb kiterjedésű régiója) tekintve, régiónk az ország legritkább településhálózatával rendelkezik. 47 városával ugyanakkor a Dél-Alföld az Észak-Alföldet követően a legvárosiasabb régiója az országnak. 2006 elején Bács-Kiskun megyében a népesség 65%, Békésben közel 71%, Csongrádban 74% él városi jogállású településeken, de néhány kivételtől (pl. a megyeszékhely Kecskemét, vagy a Szeged agglomerációs övezetébe tartozó Mórahalom) eltekintve a városi népesség is fogy, hasonló ütemben, mint a régió teljes népessége.

A Dél-alföldi régió 25 statisztikai kistérsége közül 7 tartozik az ország 48 leghátrányosabb kistérsége közé. A régión belüli térszerkezet vázát nem a statisztikai kistérségek, hanem más rendezőelvek mentén kialakuló, viszonylag homogén településcsoportok képezik. Ilyenek: a megyeszékhelyek (illetve részben Baja), szomszédos városaik és szuburbanizálódó övezeteik együtteséből formálódó agglomerációk, melyek a régió legnagyobb kiterjedésű, összefüggő, dél-alföldi viszonylatban fejlett, erősen urbanizálódó, dinamikus pólusai. A kecskeméti település-együttes a megye népességének 26%-át tömöríti, ebből a nagyváros egymagában egyötödét. A békési megyeszékhelyen csak minden hatodik megyei lakos él de a Közép-békési centrum (Békéscsaba, Békés, Gyula) együttesen már a megye lakosságának 30, a teljes település-együttes pedig 40%-át adja. Szeged súlya a megyéjében kiugró (a népesség 38 %-a él itt), település-együttese a megye lakosságának közel felét tömöríti, a közeli Hódmezővásárhellyel együtt arányuk a 60%-ot közelíti.

Alföldi jellegzetességek az egymás szomszédságában fekvő, fontosabb közlekedési artériára felfűződő, többnyire tradicionális városok által kirajzolt, viszonylag fejlett, urbanizált tengelyek, valamint a régió Duna menti, nyugati pereme. Jellemző rájuk az átlagosnál kedvezőbb gazdasági helyzet. Az ország- és megyehatár menti falusi perifériák jelentősen kedvezőtlenebb helyzetben vannak. Ebben a viszonyítási rendszerben a városok és agglomerációik meghatározott kedvező demográfiai struktúrájukkal, illetve folyamataikkal (népsűrűség, vándorlás, népességszám-változás) tűnnek ki. Az elmaradottság és fejlettség közötti legmarkánsabb választóvonal az urbánus és rurális települések között húzódik.

Mind a városodottság szintje, mind a városok térbeli eloszlása, mind a nagyvárosi település-együttesek aránya azt jelzi, hogy a régió fejlesztési stratégiáját alapvetően városokra koncentrálva célszerű meghatározni, miközben a rurális területeken a vidékfejlesztés eszközei mellett az elérhetőséget biztosító közlekedési infrastruktúra kiépítésével kell a népességmegtartó képességet fokozni.

A fejlettség komplex mutatója alapján dél-alföldi viszonylatban igen fejlettnek minősített települések csoportja egyértelműen kijelöli a legnagyobb, valamint a tradicionális közép- és kisvárosok körét. Közéjük tartozik: Szeged, Békéscsaba, Gyula, Orosháza, Baja, Kalocsa, Kecskemét, Hódmezővásárhely, Szentes és Szarvas, amelyekben a legmagasabb iskolai végzettséggel rendelkező lakosság többsége él. Ezek a Dél-Alföld azon városai, ahol a társadalmi-gazdasági megújuló képesség a népesség iskolai végzettsége alapján valós és igen fontos alapadottságként vehető figyelembe. Kiemelkedik közülük Szeged, mely az urbánus népesség és tevékenységek decentralizációja révén már környezetére is kiterjeszti pozitív hatását, összefüggő, egyre fejlettebb urbanizált mikrorégiót építve az elővárosiasodó falvak gyűrűjével. Szegedet társadalmi szerkezete, oktatási bázisa alkalmassá teszi a tudásgazdaság hazai központi szerepkörére, miközben tradicionális ipara, szolgáltatási háttere is modernizálódik. Kecskemét a rendszerváltásban sikeresen használta ki meglévő ipari hagyományait, s a gépipari fejlődésre alapozva – alföldi léptékben feltétlenül – sikeres modernizáción esett át, gazdasági bázisa számottevően megerősödött, s lassan szolgáltatói háttere is felnő hozzá. Békéscsaba a rendszerváltás veszteseinek táborát erősíti: nem volt képes érdemi gazdasági megújulásra, a KBC (Közép-Békési-Centrum) a román határ közelségnek köszönhetően nagy lehetőséggel rendelkezik, azonban a centrum gazdasági és társadalmi fejlődésének egyik meghatározó feltétele a közúti közlekedési elérhetőség javítása. Összességében vontatott, lassú fejlődési pályát jár, melyben a helyi szolgáltató szféra szerepe tűnik meghatározónak, miközben a hagyományos iparágak stagnálnak, vagy visszafejlődnek.

A települések 42%-át kitevő, regionális viszonylatban, társadalmi-gazdasági szempontból elmaradott települések között a falvak és a városok egyaránt megtalálhatók. A Dél-Alföld településhálózatára igen jellemző az egyre nagyobb mértékben differenciálódó tanyák léte, amelyek szerves részét képezik számos településnek, így azoktól elválasztva semmiképp sem fejleszthetők.

Külterületi népesség leginkább a Homokhátság kistérségeiben (kecskeméti, kiskőrösi, kiskunfélegyházai, kiskunhalasi, kiskunmajsai) található. Csongrád megyében a külterületi lakosok aránya meghaladja a 9%-ot, legmagasabb arányban a mórahalmi (38,6%), kisteleki (28,9%) és csongrádi kistérségekben, vagyis a Homokhát ide eső részében tömörülve. Az utóbbi két kistérség a legkiterjedtebb tanyarendszerrel rendelkezik regionális és országos viszonylatban is. Békésben a külterületi lakosok aránya kismértékben elmarad az 5%-tól, ezen belül a szarvasi térség minden kilencedik lakója él tanyákon. A külterületi népesség körében a társadalmi konfliktusok az átlagosnál nagyobb arányban jelentkeznek. A tanyás területek problémái részben a funkcióvesztésből (agrárium visszaszorulása, kiegészítő tevékenységek hiánya), részben a népesség elöregedéséből, részben a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok, családok tanyára való kiköltözéséből adódik.

A külterületek, ezen belül a tanyák mellett új térbeli jelenség a kisméretű falvak növekvő száma és jelentősége a régió településhálózatában. A népességfogyás itt is erőteljes és folyamatos, ami szintén a kistelepülések problémáinak hangsúlyosabb kezelését igényli a jövőben. A probléma térben koncentráltan jelenik meg: Bács-Kiskun megyében elsősorban a Duna-mentén és a déli országhatár közelében, Csongrád megyében a makói kistérségben, Békésben a déli és északi perifériákon.

A térségeket jellemző átlagosnál gyorsabb népességfogyás, a migrációs veszteség és elöregedés mellett a problémát a helyi gazdaság strukturális zavarai és gyengeségei jelentik. A hátrányos helyzetű társadalmi csoportok a helyi lakosság átlagot meghaladó részét teszik ki, ami jelzi, hogy a gondok csak komplex módon lesznek kezelhetők.

A területi folyamatok alakulásáról és a területfejlesztési politika érvényesüléséről szóló 2005-ben elfogadott Országgyűlési Jelentés vizsgálatai alapján 47 kistérség tartozik azok közé, melyek komplex társadalmi és gazdasági mutatóik alapján egyaránt a kistérségek legfejletlenebb harmadába sorolható. Dél-alföldön ezek a kistérségek a következők: Jánoshalmai, Bácsalmási, Kisteleki, Mórahalomi, Mezőkovácsházi, Sarkadi, Szeghalomi.

 

 

 

Regionális gazdasági helyzetelemzés

Jövedelem (hozzáadott érték)

Magyarországon a GDP növekedése 1995 és 2002 között majdnem két százalékponttal haladta meg az EU-15 átlagot. Az ország egészét tekintve az EU-átlaghoz viszonyítva beindult egy felzárkózási folyamat, a regionális különbségek viszont ezzel egyidőben nőttek. Az egy főre jutó GDP-t tekintve megállapíthatjuk, hogy Közép-Magyarország kivételével a többi hat magyar régió jóval az EU-átlag 75%-a alatt helyezkedik el.

Az Eurostat 2005 április 7-i jelentése szerint 2002-ben a Dél-Alföld az EU-átlag 40,4%-án állt, az egy főre jutó, PPS-ben számított bruttó hazai terméket tekintve (1. táblázat), mely az EU-t alkotó 254 régióból a 242. helyre szorította a Dél-Alföldet. A magyar régiók közül a Dél-alföldi régió mögé került Észak-Magyarország és Észak-Alföld.

1. táblázat A Dél-Alföld relatív helyzete az Európai Unióban, 2002

Sor-rend

Régió megnevezése

GDP/fő (PPS) EU25=100%

242.

Dél-Alföld

40,4

243.

Lubuskie (PL)

39,9

244.

Małopolskie (PL)

39,5

245.

Latvia (LT)

39,0

246.

Vychodne Slovensko (SK)

38,7

247.

Észak-Alföld (H)

37,7

248.

Opolskie (PL)

37,4

249.

Észak-Magyarország (H)

37,3

250.

Świętokrzyskie (PL)

35,7

251.

Podlaskie (PL)

35,1

252.

Warmińsko-Mazurskie (PL)

34,1

253.

Podkarpackie (PL)

32,6

254.

Lubelskie (PL)

32,0

Hosszabb idősort vizsgálva és a hét magyar régiót egymáshoz viszonyítva megállapíthatjuk, hogy az egy főre jutó GDP-t tekintve a Dél-alföldi mérőszám az 1995-ös országos átlag 83%-áról 2003-ra az országos átlag 68%-ára esett vissza. Mindez azt jelenti, hogy a régió relatív helyzete romlott az ország többi régiójához képest.

A Dél-alföldi régiót alkotó három megye országon belüli relatív helyzete is eltérő mértékben változott (2. táblázat).

2. táblázat Az egy főre jutó GDP az országos átlag %-ban

Megnevezés

1995

1996

1997

1998

1999

2000

2001

2002

2003

Bács-Kiskun

78,3

75,1

72,5

70,8

69,1

66,4

68,3

67,7

66,4

Békés

77,7

75,8

71,1

68,5

67,4

65,6

64,6

61,9

60,7

Csongrád

92,6

91,9

88,7

88,0

85,1

82,4

79,4

77,0

76,7

Dél-Alföld

82,6

80,6

77,2

75,5

73,6

71,1

70,7

68,9

68

Az 1995-ös mélyponttól kezdve az országban megfigyelhető dinamikus növekedés területileg igen egyenlőtlenül következett be. Mindegyik régió önmagához képest fejlődött, de a fejlettek jóval gyorsabb növekedést értek el, mint a többiek. A Dél-alföldi régió produkálta a legkisebb növekedést, s ha ez a tendencia folytatódik, akkor a még jelenleg mögötte lévő hazai régiók is utolérik.

A régió fokozatos leszakadásának okai sokrétűek, de néhány hangsúlyos elemet érdemes kiemelni:

  1. A rendszerváltást megelőző gazdasági struktúra ugyan igazodott a régió agrár hagyományához, de tömegtermelésre volt berendezve, átfogó megújulása és a minőségi, magas hozzáadott értéket hozó termelési kultúrára való átállása nem történt meg a külső tulajdonosok alatt sem. Ezt a mezőgazdaság másfél évtizedes válsága sem segítette, hiszen az ágazatban sosem volt elég forrás a termésszerkezet radikális átalakításához.
  2. A privatizációs kínálat mennyisége és összetétele nem vonzott jelentős külföldi tőkét a termelő szektorokba, a régióban megjelent külső tőkeforrások igen jelentős hányada az energetikai ágazathoz kötődik.
  3. A külső feltételek (három délszláv válság a kilencvenes években, feszült magyar-román viszony) illuzórikussá tették a határ menti helyzetből fakadó előnyök kölcsönös érdekeltségen alapuló kihasználását. A szomszédos országokban tapasztalható jogbizonytalanság komoly fékje volt a gazdasági kapcsolatok fejlesztésének.
  4. A helyi gazdaság szerkezetében a legutóbbi időkig túlsúlyban voltak a válságágazatok (agrárium, könnyűipar), a túltermeléssel küzdő iparágak (élelmiszeripar), illetve olyan alágak, melyek kifejezetten a korlátos felvevő-képességű helyi piacra termeltek, s nem voltak elégséges mértékben jelen a dinamikus fejlődést indukáló ipari és szolgáltató tevékenységek. Ennek következtében a gazdasági válságok (pl. az orosz piac kétszeri összeomlása a kilencvenes években, a 2000-2001-es világgazdasági recesszió) erőteljesen érintették a régió gazdaságát, ám az a fellendülések időszakát sem tudta kihasználni.
  5. Az alacsony beruházási ráták lassú technológiai megújulást eredményeztek, ami hosszú távon erodálta a régió versenyképességét még a korábban élenjáró ágazatokban is (élelmiszeripar). A beruházások viszonylag alacsony hányada köthető a gazdasági szereplőkhöz, és relatíve magas a jóléti típusú invesztíciók (önkormányzatok, háztartások) részesedése. Ezek is fontosak, hiszen évtizedes infrastrukturális elmaradást számolnak fel, de átmenetileg forrásokat vonnak el a helyi gazdaság elől.
  6. Hiányoznak a helyi gazdaságból a gazdasági húzóágazatokban tevékenykedő nagyvállalatok, az olyan multinacionális cégek, melyek alvállalkozói láncokon, beszállítóikon keresztül dinamizáló hatást gyakorolhatnának egy szélesebb vállalkozói körre. A helyi viszonylatban nagynak számító cégek a hazai “multik” második, harmadik szintű beszállítói csupán, ami behatárolja fejlődési pályájukat, kitörési lehetőségeiket. A vállalkozások közötti klaszterszerű együttműködések kialakítása is az elmúlt időszakban indult meg, ezért a szektor működésére jelentős hatást még nem gyakorolhatott.
  7. A rurális térségek helyi gazdasági termelékenysége minimális, szerkezete egysíkú, hiányzik a szolgáltatási háttér, a sikeres működéshez szükséges információk nehezen érhetők el. Több térségben a gazdasági kiürülés is megindult: a korábban megtelepedett szolgáltatók kivonulnak, a kereskedelmi létesítmények bezárnak, közlekedési lehetőségeik szűkülnek.

Munkajövedelmek és életszínvonal

A személyi jövedelmek kettős értelemben utalnak egy régió versenyképességére: egyrészt a versenyképes régióban magasabbak, másrészt nagyobb részét helyben költik el lakossági szolgáltatásokra, azaz keresletélénkítő hatásuk van (másodlagos regionális multiplikátor hatás). Továbbá a személyi jövedelmek szoros kapcsolatban állnak az életszínvonallal is, mint a versenyképesség javításának legfontosabb céljával. A GDP-ben kimutatott területi különbségek jóval mérsékeltebben jelennek meg a nettó átlagkeresetekben.

Az alkalmazásban állók havi nettó átlagkeresete a Dél-alföldi régióban mind 1997-ben, mind 2000-ben, mind 2003-ban az országos átlag mintegy 87%-át tette ki. Ezzel mindhárom évben a régiók sorrendjének hatodik helyén áll, megelőzve Észak-Alföldet. A Dél-Alföldön a szegedi kistérség az egyetlen, amelyben az egy állandó lakosra jutó személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem meghaladja az országos átlagot (mintegy 7 % ponttal).

 

Globális integráltság (nyitottság)

2000-ben és 2003-ban az ipari vállalatok export értékesítésének Dél-alföldi régióra jutó részének közel felét Bács-Kiskun megye állította elő. Folyóáron az export értékét vizsgálva mindhárom megyében növekedést tapasztalhatunk 2000-ről 2003-ra. A reálértéken vett 17%-os növekedés a 49 főnél többet foglalkoztató szervezetek körében elmarad az országos átlagos növekedéstől (28%).Mindez azt is jelenti, hogy Dél-Alföld részaránya az országos export értékében kissé csökkent 2003-ra, holott a kiindulási érték is alacsony volt: 2000-ben az országos export 4,12%-a, 2003-ban 3,97%-a képződött a régióban.

A feldolgozóipart ágazatcsoportokra bontva, 2004-ben Bács-Kiskun a gépipar, Békés és Csongrád megyében az “élelmiszer, ital, dohány gyártása” ágazatcsoport bírt a legnagyobb részesedéssel. A régióra általánosságban is jellemző az alacsony hozzáadott-értéket előállító ágazatok országos átlagot meghaladó aránya.

Gazdasági szerkezet

A Dél-alföldi régióban 2002-ben képződött bruttó hozzáadott érték legnagyobb része (61,7%-a) a tercier szektorban keletkezett, ez az országos bruttó hozzáadott érték 9,4%-át tette ki. A mezőgazdaságban képződött bruttó hozzáadott érték ugyanezen szektor országos értékének közel egynegyedét tette ki, a dél-alföldi bruttó hozzáadott értéknek ez 9 %-a. Az ipar mintegy 24%-kal részesedik a régió gazdaságából. A régióban működő ipari telephelyek állították elő az ország ipari termelésének 7,8 %-át. A Dél-alföldi régió adja a magyar építőipar teljesítményének 9,7%-át, régión belüli súlya 5,5%.

A GDP legnagyobb részét a szolgáltatások teszik ki, de ezek között igen magas arányban vannak költségvetési forrásokból finanszírozott közszolgáltatások.

A Dél-alföldi régió gazdasági szerkezete eltér az országosan jellemző általános arányoktól, szignifikáns különbség főként a mezőgazdaság, illetve a szolgáltatások területén tapasztalható. Míg az ipar részesedése a bruttó hozzáadott értékből a régióban és országosan megközelítőleg azonos, addig a mezőgazdaság az országos átlaghoz képest 6,7 százalékponttal felülreprezentált, a szolgáltatási ágazatok pedig 5 százalékponttal alulreprezentáltak.

Hasonló következtetésre juthatunk a Dél-alföldi régió gazdasági szerkezetéről akkor is, ha a foglalkoztatottak gazdasági ágankénti megoszlását vizsgáljuk. A 2001. évi népszámlálási adatok alapján a régió összes foglalkoztatottjainak 12,5%-a a mezőgazdaságban, 31,6%-a az iparban és az építőiparban, 55,9%-a a szolgáltatási ágazatokban dolgozik.

Beruházások

Az egy lakosra jutó beruházások régiónkénti sorrendjét vizsgálva azt találtuk, hogy 1997 óta, amikor is 81 eFt volt a régióban az egy lakosra jutó beruházás értéke, addig 2003-ra ez az érték több mint kétszeresére nőtt (183 eFt). Mindkét érték a régiók sorrendjében elfoglalt hatodik helyezéshez volt elegendő 1997-ben és 2003-ban egyaránt, azaz a régió pozíciója érdemben nem változott.

2004-ben a magyarországi beruházások 9,2%-a valósult meg a Dél-alföldi régióban. Ugyanebben az évben egy lakosra 205 eFt értékű beruházás jutott a Dél-Alföldön, ennél kevesebb fajlagos beruházási értéket hazánkban ugyanezen évben csak Észak-Alföldön valósítottak meg. Ez a dél-alföldi érték az egy lakosra jutó országos beruházási átlag 68,7%-a. Az egy lakosra jutó beruházások gazdasági ág szerinti megoszlását vizsgálva az iparban történő beruházások túlsúlyát tudjuk megállapítani, ez azonban csökken a tercier ágazatokba történő beruházások előnyére, ami mindenképpen előremutató tendencia.

A beruházások közül a termelékenységet leginkább az eszközberuházások javítják, és így a jelentős hatással vannak a versenyképességre is. Az egy lakosra jutó eszköz (gép, berendezés, jármű) beruházásokat tekintve a Dél-Alföld a régiók sorrendjének hetedik helyen állt 2000-ben, 2003-ban viszont egy helyezést sikerült javítania e mutató szerinti relatív helyzetén.

Csongrád megye mutatói a legkedvezőbbek, hiszen 7%-kal (2000), illetve 14%-kal (2003) magasabb a megyében az egy lakosra jutó eszközberuházás teljesítményértéke, mint a dél-alföldi átlagérték.

Külön táblában mutatjuk be a Dél-alföldi régió ipari parkjainak relatív helyzetét. Jól látható, hogy az ipari parkokban eszközölt beruházások mértéke szempontjából régiónk az ötödik helyet foglalja el. Hasonló módon az ötödik helyet foglaljuk el a betelepült KKV-k kibocsátásában megjelenő exportarány tekintetében.

2005-ös adatok:

Vállalkozások és külföldi működő tőke

A Magyarországon működő társas vállalkozások ezer lakosra jutó számát tekintve a Dél-Alföld a régiók közötti sorrendben az ötödik helyet foglalja el. E vállalkozások gazdasági ág szerinti megoszlását vizsgálva megállapítható, hogy a legnagyobb számú vállalkozás (az összes működő társas vállalkozás 37%-a) a pénzügyi tevékenység, ingatlanügyletek, közigazgatás, védelem, oktatás, egészségügy, illetve egyéb közösségi, személyi szolgáltatás területén működik. A kereskedelem, javítás területén koncentrálódik a működő társas vállalkozások 27%-a, az iparban 13%-a, az építőiparban 9%-a, a mezőgazdaságban 6%-a.

A területi GDP jelentős részét a vállalatok hozzáadott értéke alkotja. A székhely szerinti adatok arra utalnak, hogy a kisebb cégek (alkalmazott nélküliek, mikro- és kisvállalkozások) bruttó hozzáadott értéke térben nagyon hasonló, a területi különbségeket részben a közepes cégek, de inkább a nagyvállalatok adatai okozzák.

A Dél-alföldi régió megyéiben a mikro-, kis- és közepes vállalatok nagyjából hasonló értéket állítanak elő, a GDP nyilván a nagyvállalatok hiánya miatt alacsony. A Biopolisz koncepcióhoz köthető helyi, azaz szegedi innovatív vállalati kör egyértelműen a helyi gazdaság bázis (traded) szektorához sorolható. 90%-uk legfőbb értékesítési célpontja a megyén kívül van, azaz képesek jövedelmet bevonni a térségbe és tovagyűrűző gazdaságfejlesztési hatásokat generálni.

 

 

2003-ban a Dél-alföldi régióban 1488 külföldi érdekeltségű vállalkozás működött, ezzel a régiók sorrendjének alsó harmadában helyezkedik el. A régión belül a külföldi érdekeltségű vállalkozások koncentrációjának súlya az ipar (27%) és az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás (17%) ágakban jelentős.

2000. évről 2003. évre csökkent ugyan a külföldi érdekeltségű vállalkozások száma a Dél-alföldi régióban, azonban a megmaradt kevesebb számú külföldi érdekeltségű vállalkozás saját tőkéjében jelentősen (81 %-kal) megnőtt a külföldi részesedés. A Dél-Alföldön jelen levő külföldi érdekeltségű vállalkozások azonban csak negyedannyi külföldi tőkét jegyeznek saját tőkéjükben, mint például a közép-dunántúli külföldi érdekeltségű vállalkozások.

Kutatás-fejlesztés

A Dél-alföldi régió az eddig vizsgált versenyképességi mutatókkal szemben a kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos adatok többségében a régiók sorrendjében előkelő helyen szerepel.

Az innovációs koefficiens az egy főre jutó szabadalmak számát mutatja. A 2002-ben megadott szabadalmak száma a Dél-alföldi régióra vonatkozóan 34, amely adatot a kutatók-fejlesztők számított létszámával arányosítva Dél-Alföld a régiók sorrendjének második helyére kerül.

Régió

Megadott szabadalmak száma

Belföldön

Külföldön

Belföldön

Külföldön

2001

2002

Közép-Magyarország

59

150

73

178

Közép-Dunántúl

7

1

8

1

Nyugat-Dunántúl

5

4

3

1

Dél-Dunántúl

7

3

4

2

Észak-Magyarország

6

-

3

-

Észak-Alföld

9

8

4

7

Dél-Alföld

13

7

23

11

Forrás: A magyar régiók zsebkönyve

A K+F ráfordítások értéke 2003-ban a Dél-alföldi régióban 13.144 millió forint volt, ami a területi GDP 0,84%-át tette ki. Csongrád megyében a kutatás-fejlesztés ráfordításainak területi GDP arányában kifejezett értéke a legmagasabb a megyék között (1,53%). Ezt az értéket csak Budapest haladja meg, de csupán egytized százalékponttal. Csongrád megyét és Budapestet kivéve az összes többi magyar megye elmarad az európai átlagtól a GDP-arányos K+F ráfordítások tekintetében. A K+F ráfordításokat tekintve jelentős különbség van a régiót alkotó három megyét illetően: Bács-Kiskun megyében a Csongrád megyei érték mintegy negyedét, Békés megyében hatodát fordították kutatás-fejlesztésre A kutatók és fejlesztők létszámát vizsgálva, a régió szintén a második helyet foglalja el (2880 kutató-fejlesztő) Közép-Magyarország mögött.

A kutatási tevékenység az agrár, orvosbiológiai és biotechnológiai vonalakon a legerősebb, e területeken - különösen a Szegedhez köthető tudományos tevékenység - nem csupán országos, de nemzetközi mércével mérve is jelentős (utóbbit jelzi az SZBK Centre of Excellence minősítése is). A régiós kutatás újonnan erősödő ágai a nanotechnológia és az anyagtudomány, e téren elsősorban egy-egy kiemelkedő tudós egyéniség köré szerveződő iskolák jelentenek komoly potenciált. A megújuló energiák hasznosítása terén úttörő kezdeményezések indultak a Dél-Alföldön; ez a terület jól példázza a tudományos eredmények gyakorlati hasznosulásának lehetőségeit. A régió az alkalmazott kutatásban is erős, itt a már említett területek mellett a tér- és térinformatikai tudományágak, a területi folyamatok elemzése, monitoringja emelhető ki, melynek hasznát a lehívott területfejlesztési források nagyságával lehet érzékeltetni. A vállalati kutatóhelyek azonban csak részlegesen illeszkednek az alap- és alkalmazott kutatások területeihez, hiszen a fejlesztőhelyek főként gépipari és élelmiszeripari nagyvállalatoknál koncentrálódnak. Míg az egyszerűbb termék- és technológiafejlesztést az egységek önállóan is képesek végigvinni, a radikálisabb fejlesztési lépésekhez a tudományos műhelyek bevonására is egyre nagyobb szükség mutatkozik.

A régiós kutatóegységek mind a hazai (OTKA, NKTH, NKFP, JEDLIK), mind a külföldi (pl. EU kutatási keretprogramok) források megszerzésében, illetve az ehhez szükséges partnerkapcsolat építésben kifejezetten sikeresek, amit jelez a külföldi kooperációban művelt kutatási témák magas száma (150-200 évente). Ezek között az utóbbi években a nagyobb költségvetésű, szélesebb összefogásban megvalósuló, több éves átfutású kutatások aránya folyamatosan emelkedik.

Turizmus

A Dél-alföldi régiónak egyedülálló tájképi adottságai vannak, természeti adottságok vonatkozásában változatosság jellemzi, ami lehetővé teszi a térség fokozottabb kihasználását az aktív- és az egészségturizmus számára.

A régió legjelentősebb vonzerejét a gazdag gyógy- és termálvíz-készletek jelentik a növekvő jóléti turizmus piacán. Magyarországon itt a legmagasabb a napsütéses órák száma, továbbá érdekes, változatos a környezet (például tanyás településszerkezet), melyek mellett a régiót különböző kultúrák keveredése és gazdag nemzetiségi környezet is jellemzi.

Dél-Alföld a természeti adottságok tekintetében kiemelkedő kínálattal rendelkezik a vízi-, gyalogos-, kerékpáros-, lovas-, vadász-, horgász-, szelíd- és ökoturizmus szélesebb körű elterjesztéséhez. A térség turisztikai kínálatát emellett a régióban megtalálható kulturális örökség, nevezetes látnivalók, kijelölt gyalogtúra útvonalak, vonzó programok jellemzik.

A régió 2004-ben, a vendégek számát tekintve, a magyarországi vendégforgalom 6,5 %-át, a vendégéjszakáknak pedig 5,4%-át mondhatta magáénak. A vendégek száma 2005-ben összességében 6,19%-kal volt magasabb az előző évhez képest, a vendégéjszakák száma pedig 7,2%-kal emelkedett. Ennek hátterében a belföldi vendégforgalom dinamikus növekedése, illetve a külföldi vendégforgalom visszaesése állt. A régióban nincs ötcsillagos szálláshely, négycsillagos is csak három található, a két- és háromcsillagos (42 és 24 darab) szálláshelyek száma kielégítő. A minőségi turizmus fellendítése érdekében alapvető fontosságú a minőségi szálláshelyek, szolgáltatások és programok fejlesztése.

A Bács-Kiskun megye számos védett természeti értékkel rendelkezik, amelyek a Kiskunsági Nemzeti Park (egyes területei az UNESCO által bioszféra rezervátummá nyilvánítva), Duna-Dráva Nemzeti Park (Gemenc) oltalma alatt állnak. A Nemzeti Park része a híres bugaci puszta, ahol a hagyományos magyar állatfajok – szürkemarha, rackajuh - is megtalálhatók.

A megye legnagyobb gyógyüdülő központja a gyógyvízzel rendelkező kiskunmajsai fürdő. További fürdők találhatók még Kecskeméten (2 fürdő), Kiskunfélegyházán, Dávodon, Lakitelken, és Tiszakécskén (2 fürdő).

Kiemelkedőek a megye adottságai a lovasturizmus terén. A nagy kiterjedésű lovaglásra, lótenyésztésre alkalmas területekre és a tradíciókra alapozottan mintegy ötven lovastanya van a térségben, amelynek több mint fele a Magyar Lovasturisztikai Szövetség által minősített.

A Bács-Kiskun megye gasztronómiája is igen ismert és népszerű külföldön és belföldön egyaránt. A számos, évente visszatérő gasztronómiai rendezvény (pl. Halászléfőző Népünnepély Baján, Rétesfesztivál Kiskőrösön, Paprika Napok Kalocsán) több ezer turistát vonz a térségbe. A megye hungarikuma a pirospaprika, amelynek termesztése és feldolgozása egyben turisztikai vonzerőt képez.

A Csongrád megye rendkívül gazdag termálvízkészletekkel rendelkezik, amelyek jelentős része – elsősorban reumatikus és mozgásszervi megbetegedések kezelésére alkalmas - minősített gyógyvíz. Nyolc településen (Szeged, Csongrád, Szentes, Hódmezővásárhely, Mindszent, Makó, Ásotthalom, Mórahalom) fürdő is települt a forrásokra. A megye kincsének számító marosi iszapot 1961-ben gyógyiszappá minősítette az Egészségügyi Minisztérium.

A tájat folyók szelik át, amelyek ártereinek egy része a ritka, védett madárfajok élő - turizmus szempontjából is fontos – megfigyelőhelye, míg a folyók és az azokat övező erdők a vízi sportok és a természetjárás kedvelői számára biztosítanak kedvező feltételeket.

Jelentősek a megye kultúrtörténeti értékei, hagyományai, rendezvényei. A szegedi szecessziós épületek (Reök-palota, Zsinagóga) európai szinten is elismertek. A műemlékekben és rendezvényekben (Szabadtéri Játékok, Halászlé Főző Verseny) bővelkedő Szeged önálló vonzerőként is megjelenik.

A megye legjelentősebb, nemzetközi jelentőségű kiállítóhelye, jelenleg Magyarország egyetlen témaparkja az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark. A nemzeti közakarattal létrehozott ÓNTE a honfoglalást követő sorsdöntő események színhelye, mely monostora révén a középkori magyar kultúra egyik kiemelkedő központja volt. Az emlékpark , mint kulturális-szórakoztató szabadidőközpont célállomása a Dél-Alföldre irányuló kulturális idegenforgalomnak, az ország 5. leglátogatottabb muzeális kiállító helye. Sokszínű kiállításai, rendezvényei, adottságai alapján alkalmat kínál a nemzeti szellemi és kulturális örökségnek megismertetése a tájvédelmi, természeti értékek bemutatására, a szabadidő kulturált eltöltésére. A fejlesztés ennek az uniós normákkal harmonizáló komplex turisztikai termékké való fejlesztését, illetve egységbe foglalását tűzi ki célul.

A Csongrád megye “hungaricumai”: a szegedi paprikaőrlemény, halászlé és szalámi, a makói hagyma, a Csongrádi borvidék borai, a szőregi rózsa és a szegedi papucs.

Az M5-ös autópálya megépítése és szegedi Repülőtér fejlesztése révén javul a megye elérhetősége.

Békés megye felszíni vizekben rendkívül gazdag: a Fekete- és a Fehér Körös (Szanazugnál folyik össze – üdülőhely – innentől Kettős-Körös), a Sebes-Körös (ezek összefolyása után) Hármas-Körös ártere, holtágai kiemelkedő jelentőségűek. Egy rövid 10 km-es szakaszon a Berettyó is érinti a megyét.

A Körös-Maros Nemzeti Park védett területein eredeti, természetes, uralkodó növénytársulások találhatóak. A védett értékek bemutatására a nemzeti park két látogatóközpontot létesített. Az egyik a dévaványai (Dévaványán található Európa legnagyobb túzokpopulációja), a másik a Körösvölgyi Látogatóközpontját Szarvason, melyet 2003-ban adták át.

Egymást érik ebben a térségben a gyógy- és termálfürdők: ezek közül kiemelkedő fontosságú Gyula (gyógyhelyi minősítéssel rendelkezik) és Orosháza-Gyopárosfürdő (gyógyhellyé válhat). Ezen kívül Battonya, Békés, Békéscsaba, Dévaványa, Füzesgyarmat, Gyomaendrőd, Mezőberény, Mezőhegyes Nagybánhegyes, Szarvas, Nagyszénás, Tótkomlós rendelkezik saját fürdővel. Jelenleg a gyógyvízzel rendelkező települések közül egyedül Gyulán található minősített gyógyszálló (Erkel Hotel).

Békés megye kastélyokban, kúriákban és történeti kertekben gazdag vidék. A műemlékek (pl. Békéscsabán található az ország legnagyobb evangélikus temploma), a román és szlovák tájházak, falumúzeumok, emlékházak (Erkel Ferenc Gyulán, Munkácsy Mihály Békéscsabán), népi építészeti emlékek, a Történelmi Magyarország közepe Szarvason, a Gyulai Vár, a Vésztő-Mágori Történelmi Emlékhely, az országban egyedülálló gyűjtemények (nyomdaipari múzeum Gyomaendrődön, kútmúzeum Orosháza-Gyopárosfürdőn, Japán múzeum Füzesgyarmaton, Százéves Cukrászda Gyulán) számos látnivalót kínálnak a turistáknak.

Hagyományok, és gasztronómia, hungaricumok: Szlovák élő hagyományok főleg Békéscsabán, Tótkomlóson és Szarvason, a német hagyományok elsősorban Gyulán és Eleken, a román hagyományok Gyulán és Méhkeréken jellemzőek. A népi mesterségeket, mint a szőnyegszövés, fafaragás, mézeskalács készítés, tojásfestés, fazekasság, kosárfonás, bőrdíszművesség, kovácsolás a megye településein mind a mai napig művelik. Hungaricumok: csabai kolbász, gyulai kolbász, békési szilvapálinka (nemzeti oltalom alatt álló földrajzi árujelzők).

Jelentős infrastrukturális fejlesztés eredményeként 2006-ra elkészül a békéscsabai Repülőtér beton kifutópályája, mely charter gépek fogadására lesz alkalmas.

Demográfia

A Dél-alföldi régió az ország harmadik legnépesebb régiója. Lakónépessége 2005-ben 1 347.000 fő. A népességcsökkenés folyamatos, bár nem egyenletes mértékű és területileg is eltérő. A népességcsökkenés forrása a természetes fogyás és a belföldi migrációs veszteség, amit csak némileg csökkent a nemzetközi vándorlás pozitív szaldója. Az élveszületések aránya még hazai összevetésben is alacsony, nem éri el a 9‰-et, miközben a halálozások aránya valamelyest magasabb az országos szintnél (közel 14‰). Az éves szintre vetített 5‰-nyi fogyás a legmagasabb a régiók között.

A régióban a gyermekkorúak részaránya folyamatosan csökken, miközben az idősebbeké nő. A régió lakossága kissé öregebb, mint az országé, hiszen 2004-ben 100 gyermekre átlagosan 106 idős személy jutott, az ország egészében pedig 99,9. E mutató Közép-Magyarország (111) és Nyugat-Dunántúl (103) után a Dél-Alföldön a legmagasabb.

A régióból történő elvándorlás és a bevándorlás között ötéves átlagban 0,7‰ a különbség, vándorlási különbözetként 2004-ben -1,1 ezreléket regisztráltak. A korábbi évtizedeket a faluról városba áramlás jellemezte, mely folyamat a ’90-es évek közepén nemcsak megállt, hanem megfordult, és azóta a dél-alföldi falvak egy része növelte népességét. Leginkább a Kecskemét és Szeged körüli települések (Ballószög, Helvécia, Lajosmizse, Algyő, Deszk, Domaszék, Röszke, Sándorfalva, Szatymaz) növelték népességszámukat. Ezek az urbanizálódó falvak ma már sajátos elővárosi zónaként funkcionálnak. A szuburbanizációs folyamat Baja vagy Békéscsaba környékén is érzékelhető, a közeljövőben más régióbeli városok (Hódmezővásárhely, Kiskunhalas) környékén is számolni kell a népesség kiáramlásával. A belföldi vándorlási különbözet utóbbi öt éves áltagos alakulásában is komoly területi különbségek vannak: hat térségben pozitív a vándorlási egyenleg (Kecskemét és Kunszentmiklós Bács-Kiskun megyéből, Csongrád, Kistelek, Makó és Mórahalom Csongrádból), miközben ötben a régiós átlagnál négyszer-hétszer gyorsabb az eláramlás (Bácsalmás, illetve a békéscsabai, mezőkovácsházai, sarkadi és szeghalomi térségben).

A Dél-alföldi régió településszerkezetét leginkább tanyákkal körülvett, jelentősebb lakosságszámú mezővárosok és óriásfalvak alkotják. Az aprófalvakban és a kisfalvakban élők aránya nagyon alacsony (2,5%). Dél-Alföldön a lakosság legnagyobb része (44,7%) a 2 000-10 000 fős nagy- és óriásfalvakban, valamint a 20 000-50 000 lelket számláló mezővárosokban (21,3%) koncentrálódik. Egyes kistérségekben nincsenek 10 000 fő feletti települések.

Magyarország legkiterjedtebb tanyarendszere ebben a régióban található, az itt élők hátrányos helyzetének csökkentése szociális szempontból sajátos megoldásmódokat igényel. A rendszerváltást követően megindult a régió egy részének újratanyásodási folyamata. A Homokhátság tanyavilágában készült tanulmány szerint a városokból a tanyára újonnan kiköltöző családok (szociális migráció) egy részénél a lakóhelyváltás kiváltó okaként a hátrányos szociális helyzet szerepelt, melyet az olcsóbb tanyai életvitellel, mezőgazdasági termeléssel próbáltak ellensúlyozni. Kellő szaktudás és termelőeszközök hiányában nem sok esély teremtődik a magas jövedelmezőség elérésére, ami az adott család szociális helyzetének további romlását eredményezheti. A tanyán élők és az idősek lakosságon belüli magas aránya a régióban speciális szociális ellátási feladatokat von maga után. A terület legégetőbb problémái a közműhálózat hiányosságai, a nehéz megközelíthetőség (közlekedés), a szolgáltatásoktól való nagy távolság, az elszigeteltség, a tanyán élők körében fokozottan jellemző állásnélküliség. A kistelepüléseken (falvakban) élők, főleg a határmenti elmaradott infrastruktúrával rendelkező falvak lakosai, szintén érzékelik a munkahelyek, a különböző szolgáltatások, például a humán szolgáltatások, az internet hiányát. Ezek a települések egyre inkább elöregednek, a képzett fiatalokat nem tudják megtartani, azok a városokba vándorolnak a jobb lehetőségek reményében.

Foglalkoztatottság

A KSH adatai szerint Magyarországon a foglalkoztatottsági ráta a 15-64 éves népesség vonatkozásában (2005: 56,9%) megegyezik a 10 új tagállam foglalkoztatottsági rátájának átlagával. Jelentős viszont az elmaradás az EU15 64%-os foglalkoztatottsági rátájától. A Dél-Alföldön 1996-2003 között alig javult a foglalkoztatás; a 15-74 éves népességre számítva 46,3%-ról 47,0%-ra nőtt, miközben országosan 46,4%-ról 50,6%-ra. A 2004-es adatok a Dél-Alföld vonatkozásában 47,3%-os foglalkoztatottsági szintet jeleznek.

A legnagyobb foglalkoztatottsági rátával a kecskeméti kistérség rendelkezik (57%), míg a legkisebb foglalkoztatottsági rátákat a Békés megyei kistérségekben rögzítenek a statisztikák, a legalacsonyabb a sarkadi kistérségben (31%). Élesen elválik a Tisza vonalától keletre és nyugatra a foglalkoztatás, Békés megye nagyobb részén nagyon alacsonyak a mutatók.

A diplomások aránya a foglalkoztatottak között a megyeszékhelyeken a legmagasabb, közülük Szeged 24,3%-kal kiemelkedik. A diplomások koncentrálódnak a megyei jogú városokban, nagyobb városok kistérségeiben. A kistérségek többségében azonban nagyon alacsony a diplomások aránya.

A Dél-alföldi régió mindhárom megyéjében a munkanélküliségi ráta 1997-ről 2000-re csökkent, majd 2003-ra növekedett. Dél-Alföld a régiók sorrendjében 1997-ben a negyedik, majd 2000, 2003-ban az ötödik helyet foglalta el. Az alacsony foglalkoztatási ráta Magyarországon nem párosul magas munkanélküliségi rátával. Ez a korhatár alatti rokkantsági nyugdíjasok magas számával függ össze, míg a Dunántúlon arányuk 11-13 %, addig az Alföldön meghaladja a 21 %-ot.

2004-ben Magyarországon az összes alkalmazásban álló 29,8%-a a költségvetési szférában dolgozott, a Dél-alföldi régióban ez az érték öt százalékponttal magasabb (34,6%). Országos szinten 1000 lakosra átlagosan 190 versenyszférában dolgozó alkalmazott jut, addig ugyanezen szám a régióban jóval kevesebb, átlagosan 137 versenyszférában dolgozó alkalmazott jut 1000 lakosra.

Oktatás

Az óvodai nevelés a régióban jól kiépült. A cél a mindenki számára elérhető, magas színvonalú, az oktatási rendszerbe való belépést megfelelően előkészítő, az eltérő családi háttérből adódó szociokulturális különbségeket csökkentő óvodai intézményhálózat megerősítése és fenntartása. A 2005/2006-os tanévben összesen 606 feladatellátási helyet tartottak nyilván, amely az országban található óvodáknak 13,4%-a. Az intézmények száma egyértelmű és szakadatlan csökkenést mutat az elmúlt évtizedben. Az 1990-es értékhez viszonyítva nagyjából azt lehet mondani, hogy minden 10. óvoda bezárta kapuit. Ez a csökkenés lényegesen erőteljesebb, mint az országban egyébként tapasztalható trend (4,2%-os visszaesés). Mindössze 12 olyan települést találunk, amely nélkülözi az óvodát. Döntő többségében Bács-Kiskun megyei, egykori pusztákból szervezett településekről van szó, amelyeknek lélekszáma jellemzően nem haladja meg a 300 főt. Az óvodai hálózat férőhely-kihasználtság mutatója nagy területi különbségeket mutat. A legalacsonyabb, ezért fennmaradásukban középtávon leginkább veszélyeztetett óvodák Békés megye középső részén, illetve Bács-Kiskun bizonyos területein (kalocsai és kiskunhalasi kistérségek) találhatóak. Az óvodák viszonylag jelentős része működik 100% feletti kihasználtsággal.

Az óvodák majdnem minden esetben az infrastruktúra megújítására szorulnak. A következő időszakban számottevő forrásokat kell fordítani az épület- és eszközállomány megújítására.

Az alapfokú, kötelező önkormányzati feladatokat tejesítő oktatási intézmények fenntartását a régió települései többnyire önállóan oldják meg. A települések többségében helyben elvégezhető az általános iskola nyolc osztálya, de gondot okoz az iskolától távol lakó külterületi népesség eljutása az intézményhez. Az elkövetkező években, 2015-ig bezárólag, az iskoláskorú népesség létszáma csökkenni fog. Úgy becsülhető, hogy a 2001-ben még 150 000 fős általános iskolai korosztály 2009-ben már csak 185 000 főt, 2015-ben pedig csak 110 000–115 000 főt tesz ki.

Az intézmények infrastrukturális ellátottsága úgyszólván a közoktatás teljes spektrumában hiányosnak mondható. Vonatkozik ez elsősorban az épületállományra, másodsorban az eszközellátottságra. Ugyan az elmúlt évek informatikai fejlesztései nyomán következett be előrelépés az információtechnológiai eszközpark megújítása tekintetében, de a különbségek olyakor igen nagyok a jobban- illetve rosszabbul ellátott iskolák között hardverek vagy az internet-elérés minősége tekintetében. A legtöbb intézményben csak igen korlátozottan biztosítottak a multimédiás eszközökkel támogatott oktatás feltételei. A legkomolyabb problémát az épületek és kiszolgáló létesítmények állaga okozza. Az alkalmazott és elavult építési technológia sok esetben vagy nem, vagy csak aránytalanul magas ráfordítással teszi lehetővé a meglévő épületállomány felújítását, ilyen esetben a demográfiai mutatók figyelembe vételével csak a régi épületek újakkal való kiváltása jelent megoldást. Ki kell itt emelni az akadálymentesítés kérdését, de ehhez a problémakörhöz kapcsolható az Európai Unió előírásainak megfelelő udvari eszközök és játékok, kötelező aulák, tornacsarnokok, tornaszobák, étkezőhelyiségek biztosítása.

Az utóbbi tíz évben jelentősen bővült a régió középfokú oktatási kínálata. Nőtt a középfokú intézménnyel rendelkező települések száma, új intézmények, új fenntartók (egyházak, alapítványok) jelentek meg, jelentősen bővült az intézmények képzési kínálata. Az érettségi utáni szakképzésben felerősödött a post-secondary és az önálló munkaerő-piaci képzés szerepe. Nőtt a gimnáziumi férőhelyek száma.

A középfokú oktatásban folyamatosan átstrukturálódott a családok képzési orientációja, mind a képzési szint, mind a képző intézmény helyét illetően. A szakközépiskolai képzés iránti érdeklődés mellett megnőtt és az utóbbi években dominánssá vált a gimnáziumi képzések iránti igény, ezeket követi a szakiskolai képzés. A fizikai munkával járó szakmákhoz szükséges végzettség megszerzése ma már egyre inkább divatjamúlt, abból a téves társadalmi szemléletből kifolyólag, hogy a minél színvonalasabb életvitelhez és a biztos megélhetéshez a magasabb iskolai végzettség elérésén keresztül vezet az út. Már a középfokú oktatásban is kiemelkedő szerep jut Szegednek, valamint Kecskemétnek és Békéscsabának. Fontos szerepet tölt be a régió középfokú képzési kínálatában Baja, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kalocsa, Hódmezővásárhely, Szentes, Gyula, Orosháza.

A hazai felsőoktatási intézmények történelmileg kialakult területi szerkezetét a főváros meghatározó szerepe jellemzi, kiegészülve a nagyobb vidéki egyetemi városokkal, valamint a budapesti és vidéki főiskolai hálózattal.

Az oktatási intézmények régión belüli elhelyezkedését leginkább Szeged túlsúlya határozza meg, ahol 2002/03-as tanévben 27 ezer hallgató tanult, ebből 16 ezer nappali oktatásban. A második legnagyobb diákcentrumban, Kecskeméten meghaladja a négyezret a felsőoktatásban részt vevők száma. Békéscsaba, Szarvas, Baja és Hódmezővásárhely főiskoláit együttesen is alig látogatják többen, mint a kecskeméti intézményeket. A térség “középvárosai" (Gyula, Orosháza) első lépésként kihelyezett tagozatok létrehozásával igyekeznek bekapcsolódni a felsőoktatásai hálózatba.

 

 

A Dél-alföldi középfokú oktatási intézmények a képzési igények jelentős részét képesek kielégíteni. A szakképzés szerkezete azonban nem minden tekintetben felel meg a munkaadók elvárásainak.

A régióban 109 akkreditált felnőttképzési szervezet működik - köztük az állami felnőttképzési hálózat békéscsabai és kecskeméti regionális képző központja. Jelenleg a Dél-alföldi régióban a munkaképes korúak 10.5%-a rendelkezik diplomával, ez a legalacsonyabb érték a régiók között. A magyar átlag 14.3%, az EU 25 átlaga 20.6%.

Egészség

Dél-Alföld egészségügyi helyzete a többi régióhoz, az országos folyamatokhoz képest az elmúlt szűk évtizedben nem sokat változott, s ugyanez mondható el a régió egészségügyének belső szerkezetéről is: a meglévő területi különbségek lényegileg nem változtak.

A térség halandósági mutatói aggasztóak. A halálozási arányszámok az országos átlagnál magasabbak: évek óta – 2001-et kivéve – az ország valamennyi régiója közül Dél-Alföldön halt meg ezer lakosra számítva a legtöbb ember. A halálozások döntő többsége, 94-95 százaléka 5 haláloki főcsoportra koncentrálódik: a keringési rendszer betegségeire, a daganatos megbetegedésekre, valamilyen külső ok (baleset, öngyilkosság, mérgezés) miatt bekövetkezett halálozásokra, az emésztőrendszer betegségeire, végül a légzőrendszer káros elváltozásaira. Az országosnál magasabb dél-alföldi halandóságban meghatározó szerepe van a régiós népesség kedvezőtlenebb korszerkezetének.

A népesség egészségi állapota részben adottság, részben társadalmi, gazdasági környezet függvénye. A genetikai úton átörökített betegségek mellett egyes területeken olyan betegségek vezethetik a megbetegedések listáját, melyeket más, jobb gazdasági helyzetben lévő – ezáltal fejlettebb technikai feltételekkel, jobb szociális és egészségügyi ellátással rendelkező – területek lakói már sikeresen leküzdöttek. Ez fordítva is igaz, vagyis ez utóbbi területeken felüthetik a fejüket olyan civilizációs betegségek, amelyektől a lassabban fejlődő területek lakói mindezidáig mentesek voltak. A vezető betegségek tekintetében Magyarország lakossága, a fejlettebb országokhoz hasonlóan, a “hajszoltabb” életmód következtében főként a szívet és az érrendszert érintő megbetegedésektől szenved. A felnőtt betegek legtöbbje – a stressz, a mozgásszegény életmód, a helytelen táplálkozás következtében kialakult – keringési-, szív- és érrendszeri problémákkal fordult háziorvosához. A betegségcsoporton belül a régióban az országoshoz hasonlóan a magas vérnyomás fordult elő a leggyakrabban, 2003-ban minden 4. esetben ezt diagnosztizálták.

 

 

 

A régióban a leggyakrabban tapasztalt betegség között szerepelnek az agyér betegségek. Előfordulásuk emelkedik a népesség körében. Jelenleg a régióban STROKE ellátásra 69 ágyra szerződtek a szolgáltatók. Szakemberek közreműködésével pontosan meg kell határozni azt a kapacitást, amely szükséges a STROKE betegek rehabilitációjához. Szükséges felmérni a jelenlegi kubatúra továbbfejlesztésének lehetőségeit. A keringési rendszer betegségei elsősorban az idős embereket sújtják. 2003-ban a keringési rendszeri halálozások közel felét szívbetegség okozta. A szívbetegségeket az agyérbetegségek és az érelmeszesedés követték Az agyérbetegségben meghaltak száma kiugróan magas Békés megyében, itt 100 ezer lakos közül 237 fő, míg Bács-Kiskun és Csongrád megyékben ennek az értéknek ”csak” a nyolctizede esett áldozatául e betegségnek. Kardiológusok és neurológusok közreműködésével pontosan meg kell határozni azt a kapacitást, amely szükséges a szív- érrendszeri betegek rehabilitációjához.

Magyarország népességének öngyilkossági rátája magas, ezen belül is kiemelkedő a Dél-Alföld lakosságának öngyilkossági hajlandósága. 2002-ben a 100 000 emberre jutó öngyilkosok száma országos viszonylatban 28 volt, legmagasabbként a Dél-Alföldön 38,5 fő. A férfiak öngyilkossága négyszer gyakoribb a nőkénél és a legjellemzőbb a falvakban, illetve a külterületeken élők körében.

A régióban, 2003-ban a lakosságszámhoz mért orvos ellátottság alacsonyabb szintű volt, mint országosan. Az értékelésnél azonban azt is figyelembe kell venni, hogy az országos átlagot Budapest emelte a régió adata fölé. A 10 ezer lakosra jutó dolgozó orvosok száma 2003-ban Dél-Alföldön 31 volt, míg országosan 38, de a főváros nélkül számítva csak 29.

A háziorvosi és házi gyermekorvosi hálózat szolgáltatásai – bár nem mindegyik település rendelkezik saját háziorvossal – a lakosság számára viszonylag könnyen hozzáférhetőek. Ugyanakkor nagy probléma, hogy a háziorvosok a betegek jóval az átlagot meghaladó arányát utalják járóbeteg-szakrendelésre és fekvőbeteg-gyógyintézetbe. A gyermekorvosi ellátására csak a települések egy részén – a városokban és 34 községben – van lehetőség.

Dél-Alföld járóbeteg-szakellátási kapacitása jelentős: Közép-Magyarország után a második volt mind 1997-ben, mind 2003-ban. Különösen kiemelkedik Csongrád megye: mind az ezer lakosra jutó rendelőintézeti munkaórák, mind a gyógykezelési esetek számában az ország megyéi között a harmadik. A rendelőintézetek a nagyobb városokhoz kötődnek. Szegeden található az ország egyik legnagyobb rendelőintézete, amely nem kórházzal együtt, hanem önállóan működik. Ezen kívül Kecskeméten, Gyulán és Békéscsabán van nagyobb járóbeteg-szakellátási kapacitás. A kórházak szakambulanciái kiegészítik a rendelőintézeti ellátást, s különösen Szeged esetén emelik a kapacitásokat. A dél-alföldi száz lakosra jutó járóbeteg-szakellátási gyógykezelési esetek különösen a belgyógyászat, a baleseti sebészet és az onkológia szakmákban haladták meg az országos átlagot 2003-ban. A szakorvosi ellátás a régió 34 városában, valamint 7 községében érhető el.

Az aktív, és különösen a krónikus ágyak tekintetében, a régió, és azon belül a megyék kórházi ágyakkal való ellátottsága rosszabb az országos átlagnál. Ennek egyik oka a főváros országos átlagot jóval meghaladó kórházi ellátottsága, a másik a térség saját szakmapolitikai tevékenységének érvényesítése. Az országos átlagtól való legnagyobb eltérés Bács-Kiskun megyét jellemzi, hiszen pl. a krónikus ágyakkal való ellátottság az országos átlagnak csupán 43,9 %-a.

Engedélyezett krónikus kórházi ágyak aránya 100 ezer lakosra 2003

Bács-Kiskun

84,4

Békés

178,0

Csongrád

134,9

Dél-Alföld

127,2

Magyarország

192,2

Dél-Alföld egészségügyi súlypontjai az 1990-es évek közepe óta nem változtak. A régió regionális egészségügyi központja változatlanul Szeged. Itt koncentrálódik a regionális szerepkörű intézmények nagy része (SZOTE, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Kórház-Rendelőintézet), itt található a régióban egyedül orvosképzés, nemzetközi diagnosztikai központ. Regionális szerepkörű ágyakat finanszíroznak ezen kívül a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórházában Kecskeméten, a Kecskeméti Repülő Kórházban és a Békés Megyei Képviselő-testület Pándy Kálmán Kórházában, Gyulán.

A régiónak az eddiginél jobban fel kell készülnie a kívülről érkező hatások kezelésére, a régióspecifikus egészségproblémák integrált kezelésére, a külterületi népesség egészségügyi ellátásának fejlesztésére, a regionális érdekeltségű kórházi eszközpark-fejlesztés összehangolására, s ehhez kapcsolódóan regionális szintű szakmai egyeztetési fórumok létrehozására.

Dél-Alföld gondozóintézetei összességében az országos átlag alatti betegforgalommal rendelkeznek, szinte az összes gondozóintézeti típus esetén. Az adatok alapján a gondozóintézetek továbbra sem tudnak maradéktalanul megfelelni a prevenció által támasztott követelményeknek, amit a szűrővizsgálatok tovább csökkenő száma jelez. Ha a népesség egészségi állapota tovább romlik, akkor az elsődleges prevenció jelenlegi szintje elégtelennek bizonyul.

A körzeti védőnők tevékenységének középpontjában a gondozott családok egészségvédelme, a betegségek kialakulásának megelőzése, valamint az egészségfejlesztés áll. A dél-alföldi régióban 2003-ban 665 védőnő dolgozott, közülük 572-en végeztek körzeti védőnői feladatokat. A megyék közül Csongrád ellátottsága társmegyéinél kedvezőbb: amíg itt egy körzeti védőnőre 268 gondozott család jutott, addig Békésben 304, Bács-Kiskunban pedig 310, ami megegyezett az országosan jellemző értékkel. Az elmúlt 5 év alatt egytizedével mérséklődött a védőnők leterheltsége.

Fontosabb adatok a védőnői körzetekben gondozott családokról

2003

Területi egység

Gondozott családok száma

Ebből:

drog-
fogyasztás-
sal

alkohol-
fogyasztás-
sal

dohányzás-
sal

gyermek-
elhanyago-
lással

gyermek-
bántalma-
zással

érintett családok aránya, (%)

Bács-Kiskun megye

63 017

0,01

6,02

32,52

0,91

0,08

Békés megye

46 750

0,47

9,27

33,83

1,67

0,10

Csongrád megye

49 500

0,05

6,03

32,90

1,20

0,33

Dél-Alföld

159 267

0,16

6,98

33,02

1,22

0,16

Ország

1 196 980

0,07

7,78

32,40

1,03

0,10

Kiemelten kell foglalkozni a 18 év alatti korosztály esetén mind a megelőzéssel, mind a gyógykezeléssel, mind a rehabilitációval. A segélykérők, lelki panaszokkal máshoz már nem fordulók segítéseként a jelenlegi SOS telefonsegély szolgálatok továbbfejlesztésére van szükség, hozzájárulva ezzel az öngyilkossági kísérletek és a befejezett öngyilkosságok számának csökkentéséhez.

Szociális ellátás

A Dél-alföldi régióban a szociális és gyermekjóléti szolgáltatások kiépültsége országosan a legjobbak közé tarozik. A leginkább kiépült: az étkeztetés, a házi segítségnyújtás és a gyermekjóléti szolgálat. Ez azonban nem jelenti egyben a lakosság szolgáltatásokhoz való hozzáférésének megfelelő mértékét.

2003-ban a Dél-Alföld megyéiben élő időskorúak számára 209 idősek klubja, közösségi tere kínált az étkezés mellett napközbeni időtöltést, különféle programokat, rendezvényeket, kulturált szórakozási lehetőséget. E szolgáltatásokat csaknem 7800-an igénybe is vették. Az intézmények emelkedő száma azonban nem tud lépést tartani az időskorúak növekvő számával, az igények jelentősen meghaladják a lehetőségeket. A régió megyéi közül a Csongrád megyei intézmények a leginkább, míg a Békés megyeiek a legkevésbé zsúfoltak.

Az idősek klubjainak főbb adatai a Dél-Alföldön

2003

Megye, régió

Klubok

Férőhelyek

Ellátottak

Férőhely-
kihasználtság,
%

száma

Bács-Kiskun

63

2 284

2 627

115,0

Békés

90

3 023

3 065

101,4

Csongrád

56

1 723

2 073

120,3

Dél-Alföld

209

7 030

7 765

110,5

A minden településen kötelező étkeztetés és házi segítségnyújtás a tanyás területeken és kisebb (600 fő alatti) falvakban tanya- és falugondnoki szolgálat keretében is végezhető, a régió speciális tanyás térszerkezete miatt az ellátatlan külterületeken a szolgáltatás kiépítése létfontosságú a külterületi lakosok számára.

A nappali ellátás minden ellátotti csoport esetében hiányos. A teljes körű ellátórendszer hiánya indokolatlanul megnöveli a költségesebb fenntartású bentlakásos intézményi ellátás igénybevételét. A régióban, főként a falun élő idős lakosok magas aránya miatt kiemelt szerepe van az idősek nappali ellátását biztosító intézményeknek. A régió 4 kistérségében teljesen hiányzik a bölcsődei ellátás. Bár a régió rendelkezik országosan a legmagasabb családi napközi férőhellyel, melyek kihasználtsága igen kedvező, ez a kisgyermekeket érintő nappali ellátás, a házi gyermekfelügyelettel együtt mégis nagyon kiépületlen a régió egészében.

A közeljövőben a megváltozott munkaképességű lakosok és a munkaerőpiacon hátrányos helyzetben lévő személyek foglalkoztatási esélyeinek romlásával kell számolnunk, melynek kezelésére nem születtek meg még hatékony megoldások.

A Dél-alföldi régió megyéiben közel azonos számban találhatók meg a szociális célú non-profit szervezetek (Bács-Kiskun 226, Békés 211, Csongrád 187). A szervezetek jogi státuszukat, működési területüket, feladatvállalásukat és hatókörüket tekintve igen heterogének. Térségi eloszlás szempontjából vizsgálva, jól átható, hogy a megyeszékhely térségébe koncentrálódtak a civil szervezetek. Ez a forráselosztás, eloszlás centralizációját tükrözi. Leginkább a leghátrányosabb kistérségekre (Bácsalmási, Jánoshalmi, Kiskunmajsai, Kunszentmiklósi, Sarkadi, Csongrádi, Kisteleki, Mórahalmi) jellemző a legkevesebb non-profit kezdeményezés. A szociális civil szervezetek többsége nem rendelkezik a tartós és biztonságos működéshez szükséges feltételekkel.

Az intézmények infrastruktúrája változó képet mutat, sok esetben korszerűtlen. Az épületek elavultak, a fenntartók nem rendelkeznek a rekonstrukcióhoz szükséges anyagi fedezettel.

Az infrastruktúra állapota és fejlődési sajátosságai

A régió közlekedés-földrajzi helyzete összességében kedvezőnek mondható, hiszen az országot érintő legfontosabb tranzit-irányú (ÉNY-Európa–DK-Európa, illetve Közel-Kelet) útvonalakon fekszik. Ennek folyományként az EU transzeurópai hálózatához tartozó folyosók közül három (IV., X.B szárazföldi és VII. víziközlekedési) is érinti. A Dél-alföldi régió közlekedési infrastruktúráját alacsony kiépítettség és gyenge minőség jellemzi annak ellenére, hogy az ország egyik legforgalmasabb nemzetközi közlekedési tengelye (IV, IV/A, VII, X/B “helsinki folyosók”) húzódik a területén. A kedvező földrajzi adottságokkal erős ellentétben van a közlekedési létesítmények kiépítettsége, valamint állapota. A régió fő áramlási tengelyei mind a mennyiségi, mind a minőségi mutatókat tekintve, nemcsak a nyugat-európai szinttől, de a lényegesen alacsonyabb országos átlagtól is elmaradnak. A régión belüli és szomszédos határ menti régiókkal való összeköttetéseket biztosító transzverzális közlekedési kapcsolatok kiépítettsége az észak-déli irányú közlekedési lehetőségekhez képest alacsony. Nehezíti a helyzetet a dunai, tiszai valamint a körösökön található hidak csekély száma, aránytalan elhelyezkedése, nem megfelelő kapacitása. A régión áthaladó fő közlekedési tengelyen kívüli állami közlekedés-fejlesztési lépések elmaradása – mivel a tengely mentén terjedő tőke, információk, fejlett technológiák dinamizáló hatása kisszámú településre korlátozódik – a távolabb fekvő térségek relatív hátrányát fokozhatja, periférikus helyzetét konzerválhatja.

A közúti közlekedés mutatói 2003

Megnevezés

Dél-Alföld

Országosan

100 km2-re jutó közúthálózat

hossza, km

27,4

32,8

10 000 lakosra jutó gépjármű-

üzemanyagtöltő állomások száma

2,9

2,1

Forrás: Dél-alföldi egészségfejlesztési terv

 

 

 

Az úthálózat minősége az országosnál minden kategóriában rosszabb, magas a rossz, illetve nagyon rossz minősítést kapott elemek aránya. A közlekedési adottságok a régió megyéi, térségei között egyenlőtlenül oszlanak meg. Míg Bács-Kiskun és Csongrád a 2006-2010 közötti időszakban érdemben bekapcsolódhat az európai áramlási rendszerbe a vasúti és gyorsforgalmi útfejlesztéseknek köszönhetően, addig Békés esetében legfeljebb a vasúti fejlesztések lezárulását prognosztizálhatjuk. Térségi szinten az észak- és dél-békési terek mellett a Belső-Homokhát, illetve a Duna-völgy egyes területeinek közlekedési helyzete hosszabb távon sem javulhat, ezek egy részén csak az M9 gyorsforgalmi út szekszárdi hídhoz csatlakozó fejlesztése javíthat. Ugyanakkor a 47-es főút fejlesztéseinek elhúzódása az egyik legfontosabb transzverzális elem közelében fekvő térségeket értékeli le. A legkedvezőtlenebb a helyzet Békés megyében, ahol sem autópálya, sem autóút, sem elsőrendű út nem található, (az M44-es gyorsforgalmi út mihamarabbi megépítése a 2. Nemzeti Fejlesztési Terv forrásaiból ezért elengedhetetlen feladat), míg legkedvezőbb pozícióban a fővároshoz legközelebb fekvő Bács-Kiskun megye van. A vasúti közlekedés rövid és középtávon megoldhatatlan problémái közé sorolható a mellékvonalak kérdésköre. Az elégtelen vasúti összeköttetés gyakran gátolja a nemzetközi kapcsolatok kiteljesedését. Az autópálya-építések és a vasúti törzshálózati fejlesztések késlekedése rontja a régió gazdasági versenypozícióit, illetve a kedvező logisztikai helyzet kiaknázásának lehetőségeit. A vízi közlekedés ma még ki nem aknázott lehetőség. A Duna-Tisza csatorna és a Csongrádi Duzzasztó megépítése, várható területfejlesztési kihatása a régió számára kiemelt jelentőségű. Megvalósítása csak több célú vízhasznosítás (vízi út, vízpótlás stb.) esetén jöhet reálisan számításba. A régión belüli gazdasági-társadalmi fejlettségbeli különbségek egyik oka a térségek elérhetőségében jelentkező különbségek tartós fennmaradása. A periférikus helyzet rontja a régió esélyét a gazdasági felzárkózásra, és ez az érintett területeken az életminőség romlásához, hosszabb távon elvándorláshoz, a települések népességének elöregedéséhez, elnéptelenedéshez vezet. Az országos, regionális és helyi területfejlesztési, közlekedéspolitikai infrastruktúrafejlesztési érdekek összehangolásával, és az együttmûködõ partnerek összefogásával az infrastruktúra-fejlesztés multiplikátor hatásokat indukálhat.

A közlekedés-földrajzi fekvés jó alapot ad a kombinált szállítási formák terjedéséhez. Sajnálatos, hogy a kilencvenes évek eleji kezdeményezéseket (RO-LA Kiskundorozsmán, RO-RO Baján) nem követték újabb fejlesztések. A széleskörű szállítási lehetőségek szinte vonzzák a logisztikai bázisok megtelepedését a régióban. A kerékpárút-hálózatok fejlesztése folyamatos a régióban, de a jelen állapot két komoly strukturális gyengeséget mutat: egyik részről a települési összekötő szakaszok nem alkotnak egységes térségi, különösen régiós hálózatot, másrészt a településen belüli elemek nem állnak össze térben összefüggő rendszerré. A tömegközlekedésben – mind a távolsági, mind a helyközi, mind a helyi járatok viszonylatában – ellentmondásos folyamatok játszódtak le, csaknem párhuzamosan. Miközben új járatok létesültek, illetve a gazdaság, a társadalom és a településhálózat átalakulása kapcsán új forgalmi igények jelentkeztek, számos esetben került sor a kihasználatlan járatok megszüntetésére, a járatszám ritkítására, amelynek eredőjeként az utasszám, illetve a szállítási teljesítmény (utaskilométerben kifejezve) alig változott. Mindeközben zajlik a lakossági térpályák átformálódása, az egyéni közúti közlekedés előretörése minden fajta tömegközlekedés rovására.

Dél-Alföld lakásállománya 1990 és 2003 között csaknem 30 ezerrel gyarapodott, ennek alig 10%-a esett Békés megyére, 30%-a Csongrádra, a legtöbb lakás Bács-Kiskun megyében épült. A lakásépítés dinamikája egyértelműen a nagyobb városokra és agglomerációjukra koncentrálódik, ami nagyjából megfelel az országos trendeknek. Míg 1990-ben a lakásállomány kevesebb, mint 60%-a kapcsolódott a villamos hálózatra, addig 2003-ra több mint 88%-a.

Mind országos, mind regionális viszonylatban jelentős megoldandó problémaként jelentkezik a panellakások, valamint egyéb, slumosodó városi területeken található lakóépületek leromlott állapota. Egy 2006-ban készült tanulmány szerint a Dél-Alföld minden hetedik-nyolcadik állampolgára lakótelepen, minden tizedik panellakásban él. Bár ezek a lakások kezdettől fogva jóval komfortosabbak voltak, mint a nem panellakás-állomány, mára nagy részük bőven rászolgált a felújításra, korszerűsítésre. Mivel rossz a szigetelésük, öregek a nyílászárók, többnyire nem szabályozható a fűtés, a villany- és gázszámlák jóval magasabbak, mint az új építésű házak esetében.

A régió lakásállománya a 2001. évi népszámlálás időpontjában 574 ezer lakásból állt. Ebből 517 ezer volt lakott, 57 ezer pedig üresen állt. E kereken 10 százaléknyi rész között vannak a csak másodlagosan vagy más célra, illetve csak üdülésre használt lakások is. A lakott lakásokból 15 százalék (76 ezer lakás) a városok lakótelepein helyezkedett el, bennük 180 ezer fős népességgel. Ez azt jelenti, hogy a Dél-Alföld 1,3 millió lakosának 13 százaléka élt 2001-ben lakótelepi környezetben.

A panelépületek és lakások kor szerinti összetétele alapvetően különbözik az egyéb technológiával felhúzott épületekétől, illetve lakásokétól. Míg a zömmel téglából készült nem panelos épületek több mint fele 1970-et megelőzően épült, a panelfalazatúaknak viszont mindössze két százaléka. A régió 3330 panelos lakóépületéből 1540 a dömping első évtizedét jelentő hetvenes évek, 1679 pedig a másodikat jelentő nyolcvanas évek termése. Ez azt jelenti, hogy a házak közel fele 27-36 éves, a másik fele pedig jobbik esetben is közel 20 éves. A lakótelepi panelépítkezés szempontjából a súlypont a régión belül Csongrád megye esetében inkább a hetvenes, míg Békés megye esetében inkább a nyolcvanas évekre esik.

A Dél-Alföld 60 ezer lakott panellakásának több mint fele Csongrád, 31 százaléka Bács-Kiskun, 17 százaléka pedig Békés megyében található. A régió érintett 42 településéből 17 Bács-Kiskunban, 12 Békésben és 13 Csongrádban helyezkedik el. A panellakással rendelkező települések csaknem mindegyike város, de érintett néhány község is. A panelos technológia koncentráltságát jelzi, hogy a régió 5 legnagyobb városában, a megyeszékhelyeken, valamint Baján és Hódmezővásárhelyen található a panellakás-állomány több mint háromnegyede.

Szegeden, a közel 71 ezer lakásból 25 és fél ezer épült panel falazattal (36%). Rajta kívül viszonylag magas a panelok hányada Kecskeméten (25%) és Békéscsabán (19%), továbbá Mezőhegyesen és Kalocsán (18%), valamint Baján (16%).

A Dél-alföldi régióban egy nagyvárosnak megfelelő népesség, összesen 139 ezer ember létformáját határozza meg a panel. Közülük a legtöbben Csongrád megyeiek, itt többen laknak panellakásban, mint a másik két megyében együttvéve. Szegeden 60 ezer főnek panel az otthona.

A vonalas infrastruktúrák közül a közműolló jelenti a legnagyobb problémát a Dél-Alföld számára. A közcsatorna, illetve vízhálózatba kapcsolt lakások arányának eltérése azonnali beavatkozás igényel, bár a különbség 1996 és 2003 között nagyjából 20 % ponttal csökkent. A régió ivóvízellátásában a fő problémát már nem a hálózatba nem kötött lakások száma, sokkal inkább a vezetékes víz minőségi állapota jelenti. A régió 254 településéből 220 érintett valamelyik (esetenként több) vízminőségi problémával, s a teljes népesség közel kilenctizede él ilyen településeken. Akut probléma az arzén, ahol helyenként az engedélyezett határértéket lényegesen túllépő mérési eredmények adódtak, így összesen 36 településen kellett volna/kellene a szükséges fejlesztéseket elvégezni. 2005 végéig ebből 18 készült el. A magas bórtartalom szintén gyors beavatkozást sürget, amivel a régióban 13 településen kell(ene) 2006 végéig végezni. Az akut problémák a régió népességének csaknem 10%-át érintik, közel 50 településen (az állomány közel ötöde). Az uniós szabványok átvétele kapcsán 2009 végéig újabb feladatok adódnak a jelenleg még elfogadható arzén és ammóniaszint csökkentésére a régióban, összesen közel 1,1 millió főt érintve, a településállomány csaknem 70%-át lefedve.

Vízminőségi problémák jelentősége a Dél-Alföldön

Megye

kategória

Arzén

2006

Arzén

2009

Bór

2006

Ammónia

2009

Összesen*

Bács-Kiskun

Település (%)

21 (17,6)

48 (40,3)

1 (0,8)

26 (21,8)

95 (79,8)

 

Népesség (%)

59,0 (10,9)

253,0 (46,8)

0,9 (0,2)

110,1 (20,4)

423,0 (78,3)

Békés

Település (%)

6 (8)

30 (40)

3 (4)

29 (38,7)

66 (88,0)

 

Népesség (%)

13,6 (3,5)

222,5 (57,1)

10,4 (2,7)

118,0 (30,3)

364,5 (93,6)

Csongrád

Település (%)

9 (15)

27 (45)

9 (15)

17 (28)

59 (98,3)

 

Népesség (%)

36,0 (8,5)

303,0 (71,3)

7,3 (1,7)

73,2 (17,2)

419,5 (98,7)

Dél-Alföld

Település (%)

36 (14,2)

105 (41,3)

13 (5,1)

72 (28,3)

220 (87,0)

 

Népesség (%)

108,6 (8)

778,5 (57,5)

18,6 (1,4)

301,3 (22,2)

1207,0 (89,0)

Forrás: A 2005-ben módosított 201/2001 Kormányrendelet alapján a jelenleg hatályos verziót figyelembe véve

- Az összesen oszlopban az esetleges ismétlődéseket már kiszűrtük.

 

 

A települések 33%-a csatornázott, a szennyvíz további része elszikkad. 2001-ben 73 településen a folyékony hulladékot közvetlenül a földfelszínre ürítették ki. A közcsatorna-hálózat kiépítettségének szintje alacsony, ami jelentős környezeti károkhoz veztehet. A csatornahálózat általában csak a települések központi részére terjed ki. A 88%-os arányú vízhálózatra kapcsoltság mellett a lakások csupán 39%-a rendelkezett közüzemi szennyvízelvezetővel, ami szintén az országos értékek alatt van (93, illetve 59%). A 100 km vízvezeték-hálózatra jutó szennyvízgyűjtő-hálózat hossza átlagosan 27 km. Az egyik legsúlyosabb környezeti problémát bizonyítja, hogy a lakosság közel háromnegyedét tömörítő, 67 csatornázott település lakásállományának csak 50%-a van rákapcsolva a hálózatra. Jelenleg (2005-ben) a 2000 fő lakos egyenérték alatti települések mintegy 91%-ban, ahol a vizsgált terület lakosságának 10%-a él, nincs még szennyvízelvezető közműhálózat. A nem csatornázandó/ gazdaságosan nem csatornázható településrészeken szakszerű egyedi szennyvíz kezelő berendezések létesítése szükséges, amelyeket ésszerű a csatornázással egy időben, programszerűen megvalósítani. A vonalas infrastruktúra elemei közül a vezetékes gázellátás fejlődése a legdinamikusabb. A távfűtés és a melegvízellátás központi rendszerei a lakásállomány 8-8,5%-át érik el, megyénként rendkívül eltérő mértékben.

Az energetikai rendszer a régióban az 1994-es privatizációhoz képest lényeges fejlődésen ment keresztül. A gázszolgáltatás megoszlásában a lakossági fogyasztás előretörése folyamatos. A vonalas távközlési hálózatok teljes mértékben lefedik a régiót, melyet átszel a Százhalombatta–Szeged(–országhatár) kőolajvezeték, battonyai, illetve kiskunmajsa–kiskunhalasi leágazásokkal. A meglévő gázvezetékek közül a Budapest–Szeged(–országhatár) a legjelentősebb, de a régió szinte minden fontos városi centrumát elérik a nagynyomású vezetékek. A kistérségek közötti ellátottsági eltérések viszonylag jelentősek: a szegedi kistérségben a háztartások több mint kilenctizede rákötött a hálózatra, míg Bácsalmás térségében kevesebb, mint kétötöde Az 1000 lakosra jutó fogyasztószámban Szeged térségében közel 400, Bácsalmáséban alig 180 főt regisztráltak. A régióban közel 50 ezer lakás tartozik még ma is a távfűtési hálózatba.

 

Környezeti állapot

 

Dél-Alföld területén – az ország egész területéhez hasonlóan – a kontinentális éghajlat jellemző, a napfénytartam itt a legkedvezőbb hazánkban. A régió az ország szárazabb részei közé tartozik. A Duna-völgy déli részén és délkeleten 600 mm körüli a mértékadó éves mennyiség, azonban Kiskunságon 500–550 mm-re csökken. A múlt század utolsó harmadához viszonyítva több mint 110 mm-rel csökkent a csapadék mennyisége a déli határtérségekben, ami a régióra jellemző 100–150 mm éghajlati vízhiányt tovább fokozza. A Duna-Tisza közi Homokhátságon tapasztalható a sivatagosodás, a sztyeppesedés jelei már mutatkoznak. A talajvízszint csökkenése a régión belül az egyes területeken eltérő mértékben jellemző, a régió nyugati, homokhátsági területein három méternél is több, a hátság peremén, a Duna és a Tisza menti síkságokon pedig egy méternél is kevesebb. A talajvízszint süllyedéssel összefüggő kedvezőtlen változások, és az abból fakadó negatív, gazdasági, társadalmi tendenciák sora elsősorban Bács-Kiskun megye tanyás körzeteinek lakosságát sújtja, de a kedvezőtlen ökológiai változások károsan befolyásolhatják az egész régió versenyképességét.

A térség gazdasági életében jelentős szerepe van a Békés - és Csongrád megye területén lévő kiváló talajoknak. A régió közel 1,6 millió ha termőterületének ugyan majd 66%-a szántó, de a földek értéke nagyon eltérő határok között mozog. A termőföld fizikai állapotával kapcsolatban valószínűsíthető, hogy a feltételezett éghajlati változások – az aszályosodás, a talajvíz szintjének jelentős csökkenése, a tél melegedése - a régió egész területét érintik.

A régió településeinek belterületein a talajvizek szinte kivétel nélkül szennyezettek, ivóvízellátásra nem alkalmasak. Főleg nitrát- és foszfáttartalmuk lépi túl jelentősen az egészségügyi határértékeket, de kémiai oxigénigényük is magas, bakteriológiai elemzések időszakos fekális terhelésekre utalnak. A külterületeken viszont gyakran ivóvíz-minőségű talajvizek is előfordulnak. A rétegvizek minősége emberi eredetű szennyeződés nélkül sem mindig felel meg az ivóvízellátás igényeinek. A rétegeredetű vízminőség-rontó összetevők közül a metán, a vas, a mangán, az ammónia és az arzén emelendő ki. A településkörnyéki víz minősége – a szennyvízkezelés megoldatlansága miatt - akár egyharmad részében károsodott, vagy veszélyeztetett.

A térségen áthaladó folyóvizek különböző mértékben, de többnyire erősen szennyezettek. Jelentős az "importált" szennyezés nagysága. A folyóvizek oxigénháztartása elfogadhatónak minősült, viszont a bakteriológiai szennyezettségük számottevő, szerves és szervetlen mikroszennyeződésük pedig csak tűrhető osztályzatot kapott. A belvízelvezető csatornákban mért adatok minden minősítési vonatkozásban rosszabbak, mint a folyók vizének adatai. Dél-Alföld folyói közül a Hármas-Körös a legkevésbé szennyezett. A Duna dél-magyarországi szakaszának vízminősége az oxigénháztartás tekintetében II. osztályú. A Tisza szervesanyag-terhelése napjainkban is folyamatosan nő, ami a tisztítókapacitások bővítésének elmaradásával magyarázható. A Maros kimondottan szennyezetten lép be hazánkba, IV. osztályú a minősítése. A régió árvízvédelmi infrastruktúrájának legfontosabb részét a folyók menti első és másodrendű (lokalizációs) árvízvédelmi töltések alkotják. A települések és ipartelepek fokozott biztonságát szolgáló másodrendű védvonalak összes hossza kb. 250 km. Állapotuk elhanyagolt, csakúgy, mint a folyók hullámterében lévő úgynevezett nyári gátaké, amelyek csak a közepes árvizek ellen nyújtanak védelmet s tulajdonosi és kezelői viszonyaik is rendezetlenek.

Dél-Alföld területének közel felét veszélyeztetik a belvizek, vagyis az időszakos vízborítások. A belvizek előfordulása igen szeszélyes, a belvizes periódusokat hosszú, több éves száraz időszakok követik. A fő létesítmények (3800 km belvízcsatorna, 120 belvízi szivattyútelep, 15 nagyobb belvíztározó) kizárólagos állami tulajdonban és vízügyi igazgatósági kezelésben vannak. Vízszállító képességük az átlagosan tízévenként előforduló belvizek zavartalan elvezetésére felel meg, de a csatornák tényleges vízszállító-képessége a legtöbb helyen jócskán elmarad a névleges értéktől – annak helyenként csak 40–60%-át teszi ki. Viszonylag jobb állapotban vannak a kettős hasznosítású csatornák, amelyeket a belvízelvezetésen kívül öntözővíz-szállításra is igénybe vesznek.

A különböző szintű védett területek a természetes vegetáció több megmaradt foltjának biztosítanak védelmet. A Dél-alföldi régió területének több mint 6%-a áll természetvédelem alatt. A régióhoz tartoznak a Kiskunsági Nemzeti Park, Körös-Maros Nemzeti Park és a Duna Dráva Nemzeti Park egyes területei, valamint a Pusztaszeri, Mártélyi és a Dél-Mezőföldi Tájvédelmi Körzet. Az országos jelentőségű védett területek együttes nagysága az országos érték közel 25%-a. A térség természeti környezetének meghatározói a Duna, a Tisza és a hozzá kapcsolódó folyók, holtágak, és a védett területek. Ezek egyrészt lehetőséget adnak a zöldfolyosó-rendszerek kialakítására, másrészt rekreációs potenciált is képviselnek.

A levegő szennyezettségének vizsgálata különösen a nagyobb városokban bír lényeges szereppel. A városok levegője a közlekedés, az ipari termelés és a fűtés emissziói által jobban érintett, és emiatt nagyobb mértékben szennyezett. A régió legjelentősebb légszennyeződését az ülepedő és a szálló por adja, mely meghaladja a higiénés határértékeket (50 μg/m3). Ennek okai közé sorolható a közlekedés hatásán túl a mezőgazdasági tevékenység, valamint a kevés csapadék, a zöldterületek csekély aránya és a települések perifériájának nagy arányban burkolatlan úthálózata. A nitrogén-dioxid általi szennyezettség a régió mintavételi helyein 5–16%-os mértékben lépi túl a határértéket (70 μg/m3). A környezeti elemeket károsító folyamatok hatása leginkább környezetkímélő infrastruktúra-hálózattal csökkenthető. A légszennyezés egy sajátos forrása a pollenallergiát okozó parlagfű (és kisebb mértékben a Dél-Alföldön is megtalálható néhány fafajta). A nagyszámú allergiás megbetegedés okozója nyár végén és kora ősszel érezteti hatását az arra érzékeny lakosság körében.

A régió a hulladékgazdálkodás területén – a települési folyékony hulladék kivételével –országos viszonylatban, jó helyzetben van. Itt keletkezik a legkevesebb kommunális szennyvíziszap, valamint építési, bontási és egyéb inert hulladék. A települési szilárd hulladék mennyisége nagyságrendileg közel azonos a tiszántúli régiókban. Napjainkban a szervezett hulladékgyűjtés (szállítás, lerakás) szinte minden településen működik. A Dél-alföldi régióban 2002-ben a hulladékgyűjtésbe bevont városi lakások aránya 56,6% volt. Ezzel az értékkel Dél-Alföld a régiók sorában a második helyet foglalja el. A kommunális hulladék szelektív gyűjtése a kilencvenes évek közepétől indult meg. A hulladékhasznosításhoz és -feldolgozáshoz kapcsolódó háttéripar hiánya csökkenti a szelektív gyűjtés hatékonyságát. A lerakóhelyek igen kis hányadban foglalkoznak hulladék-hasznosítással, utóválogatással és hasznosanyag-kigyűjtéssel. A kommunális hulladék elhelyezésére vonatkozóan korábban az “egy település–egy hulladéklerakó” megoldás volt a jellemző. A települési szilárd hulladék nagy része, anyagában történő hasznosítás nélkül, a vonatkozó jogszabályoknak többnyire nem megfelelő (vízjárta területen, természetvédelmi területeken fekszik, gödörfeltöltéses technológiával üzemel) hulladéklerakókba kerül. Sok az olyan, kedvezőtlen adottságú szemétlerakó hely, amelynél a technikai feltételek nem biztosítottak.

A 250 hulladéklerakó helyett 11 regionális hulladéklerakót, továbbá egy inert lerakót terveznek a régióban.

A települési környezet állapotát és ezáltal a lakosság életminőségét leginkább a levegő állapota, a zajhelyzet, valamint a természeti környezet befolyásolja, ezen kívül közvetett módon nagy környezetbiztonsági kockázatot rejtenek magukban a veszélyes üzemek, az elszennyezett ipari, mezőgazdasági és katonai területek, valamint a fokozott ár-és belvíz-veszély. A települési levegő minőségét elsősorban a közúti közlekedés határozza meg. Ezen kívül települési levegőminőség alakulásában szerepe van az ipari üzemek légszennyező anyag kibocsátásainak, a fűtési módonként eltérő üzemi és lakossági szennyezőanyag kibocsátásnak, a nem megfelelő mezőgazdálkodási módszerek alkalmazásának (porszennyezés), és a növényborítottságnak, erdősültségnek. A közúti zajterhelés különösen a városok jelentõs beépítettségû, sûrûn lakott belsõ településrészeiben, valamint a nagy forgalmú utak mellett jelentõs. Több folyószelvénynél évszázados árvízi tetőzési szintek dőltek meg (Duna, Tisza, Körös esetében) és a rendkívüli árvízi védekezési vészhelyzetek gyakorisága és a veszélyeztetett települések száma nőtt. Sok településen nem megfelelő a belterületi csapadékvíz-elvezető rendszerek kiépítettsége, illetve állapota. Az iparosított technológiával épített panel lakótelepek állapota többnyire leromlott, az épületek szigetelése nem megfelelő, környezetük is amortizálódott. Felújításuk, energetikai korszerűsítésük, környezetük rehabilitációja a településkép javításához elengedhetetlen. A kulturális örökséghez (várak, kastélyok, egyéb műemlékek) kapcsolódó kastélyparkok, arborétumok, védett temetőkertek, ligetek, parkerdők, gondozott növénygyűjtemények, akár a települések helyi védett területei, akár nem, jelentősen befolyásolják a települési környezet minőségét, meghatározzák a térségek, tájak arculatát, karakterét, hozzájárulnak a lakosság életminőségének alakulásához. Védelmük, fenntartásuk a turisztikai fejlesztésekhez kapcsolódóan nagyobb figyelmet érdemel. A természeti környezetnek kitüntetett szerepe van a lakosság közérzetének alakításában, rekreációjában, a levegőminőség, talajminőség és vízminőség alakulásában egyaránt. A védett természeti területek és értékek az ökoturisztikai vonzerő fontos elemei, a természeti és természetközeli környezet egyben az ökológiai gazdálkodáshoz nélkülözhetetlen feltételek megteremtője.